Zilah története

Fekvése

Kolozsvártól 86 km-re északnyugatra a Zilah patak két partján fekszik. A 20. században Vártelek falut csatolták hozzá, ma Felsőnyárló is hozzá tartozik

Nevének eredete

Zilah (románul Zalău, németül Zillenmarkt, korábban Waltenberg): város a mai Romániában Szilágy megyében. A város Szilágy megye mai székhelye. Neve a szláv Zela személynévből származik.

Története

A város területe már a rómaiak által is ismert volt, erre utal a határában található őrtorony és római út maradványa. A települést 1150-ben Zyloc néven említik először. A városnak 13. századi többször átépített református temploma van, mely mai formáját az 1907-es felújítással nyerte el. 1876-ig Közép-Szolnok vármegye központja, 1876-tól Közép-Szolnok vármegye és Kraszna vármegye egyesítése által létrejött Szilágy vármegye és Zilahi járásának székhelye a trianoni békeszerződésig. 1940-ben a magyar bevonuláskor a román ellenállásnak román adatok szerint 21 román halálos áldozata volt.
1370-ben Lajos király felszabadítja jobbágyfalui voltából és évi vásárt engedélyez Szent Margit napján
1473. augusztus 1-én Mátyás királytól mezővárosi címet kap
1511-től, az írásos adarok alapján már bizonyítottan léteztek céhek
1514-ben a várost felmentik a kilenced fizetése alól
1517-ben Zilah város lakossága számára eltörlik a vámfizetést
1519-ben II Lajos adománylevelében elrendeli hogy a Zilahiak csak Zilahon ítélhetők el
1595. augusztus 6 - Báthori Zsigmond mentesíti a várost minden dézsmától
1601. augusztus 3 - Basta generális vallon zsoldosai és hajdúi fosztják ki Zilah városát
1601. augusztus 5 - Mihály vajda állomásozik csapatával Zilah mellett, nem dúlják fel a várost, de ezért a katonaság szükségleteit a város látja el
1611-ben Forgács Zsigmond állomásozik csapatával Zilahon
1658-ban és 1661-ben török támadás éri.
1665-ben vallon zsoldosok rabolják ki
1684-ben és 1685-ben Caraffa osztrák generális zsoldosai dúlják fel
1703-ban Rabutin osztrák generális felégettetti a várost
1710-ben pestisjárvány dúl
1742-ben ismét pestis tombol, a feljegyzések 1200 halottat említenek
1784-ben a Horea vezette felkelés vonul végig a vidéken
1816-ban a felhőszakadások tönkretették a termést. Ennek következtében 1817-ben Zilahon 300 lakos éhenhal
1848. május 17-én Zilah városa megszervezi a nemzetőrséget
1872-73-ban országos rendelet értelmében megszűnnek a céhek, ezzel egyidejűleg megalakultak az ipartársulatok
1876-ban Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék egyesítéséből megalakult Szilágy vármegye, rendezett tanácsú városaként Zilah megyeszékhely lett
1887-ben megnyitják a Nagykároly-Zilah vasútvonalat
1902. szeptember 18-án felavatják a két Fadrusz művet
1913-ban az árvíz 130 házat sodort magával
1919. február 25. a Székely hadosztály elfoglaja Zilahot
1919. április 25-én bevezetik a román közigazgatást
1940. szeptember 8-án a magyar csapatok bevonulnak Zilahra
1950-ben a történelmi Szilágymegyét a három szomszédos megye között felosztják, Zilah Kolozs tartományhoz kerül
1968 tavaszán visszaállítják Szilágymegyét, de történelmi határait nem tartják be
1989-ben Zilah városa vérontás nélkül éli meg a rendszerváltást.


Híres emberek

• Itt, a Wesselényi-kollégiumban volt diák 1892-1896 között Ady Endre költő. Márton Gyula (1916 Nagymon - 1976 Kolozsvár) a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem neves nyelvész professzora és tanszékvezetője itt végezte középfokú tanulmányait és itt érettségizett 1936-ban.
• Itt született Lábass Juci színésznő(született: Zilah, 1896. július 22.– meghalt: Budapest, 1932. augusztus 24.)
• Itt született 1903-ban Daróczi Lajos író, újságíró.
• Itt, működik 1888-1919 között, mint árvaszéki tisztviselő Balázs Árpád zeneszerző (sz.: 1874. november 16. Kolozsvár, - elhunyt: 1941. március 23. Budapest), dalköltő, a magyar nóta koronázatlan királya, legszebb dalai, nótái a városhoz kötik. Legismertebb a sok zilahi dala közül a "Gyere velem akáclombos falumba" című itt született 1902-ben.

Látnivalók

Református temploma 13. századi eredetű.
Báró Wesselényi Miklós az árvízi hajós szobra – Fadrusz János alkotása – a főtér végében áll, földosztás közben ábrázolja a nagy reformkori politikust.
• A várostól 1,5 km-re 450 m magasan római út és 2. századi őrtorony maradványai láthatók.
• A városi múzeumban kiállítás látható az itt talált római emlékekből.
Zilahi Elméleti Líceum Wesselényi-kollégium – "Colegiul National Silvania" – Ady Endre egykori iskolája.


Normal 0 false false false EN-US X-NONE X-NONE

 

 

 

                           Zilah


 

Földrajzi fekvése, felszínformái, éghajlata

 

Zilah megyei jogú város (municípíum) Románia északnyugati részén, az Erdélyi-szigethegység észak-nyugati nyúlványait képező Meszes hegység peremén, a Somlyói medence keleti végén fekszik, a Meszes-kapunak nevezett átjáró alatt amely évszázadokig Magyarország főkapuja volt. Egy 1854-beli feljegyzés szerint határai északról Vaja és Cigányi, keletről Vártelek és Mojgrád, délről Zsákfalva, Csömörlő és Ördögkút, nyugatról Gurzófalva, Egrespatak és Szilágypanit települések. Petri Mór így írja körül fekvését:

„A Meszes-hegy aljában, minden oldalról hegyek környezik, de a zilahi pataknak, azontúl a Krasznának völgye összeköti az Ermelléki síksággal. A városon keresztül folyik két patak, egyik a Tyúkól utcáról le, a másik a Kraszna utcán keresztül, amelyek a polgári téri nagyhídon alól egyesülnek. Az ekként egyesült patak az Alszeg utcán le a Mihály-hídi két- és nagyszegi máléföldeken, a cigányi határon keresztül folyik, majd az Egrespatak felől jövő másik, a zilahi határon a Kávásnál és Mice terén keresztül a Nyíres alatt elfolyó Mice-patakkal a vajai határban egyesül s aztán Zilah-patak néven halad mindenütt a völgyön, míg a sarmasági határon Szilágylompért alatt a Krasznába szakad. Ezek a patakok, bár régen te nyáron át is több malmot hajtottak, forró nyárban merőben kiapadnak, nagy esőzések alkalmával pedig károkat okozva gyakran kiáradnak."

A Meszes hegység jellemezői: meredek oldalak, kiemelkedő csúcsok, mély és szők patakvölgyek. E csúcsok magassága fokozatosan csökken délről északi irányba. Délkelet, kelet és északkelet felé a következő csúcsok képezik a határt: Terbete, Monostor-domb, Hegyes, Észak-hegy, Durulya, Nyereg, Csutkás és a Várteleki dombok (kb. 870-500 m közötti magasságúak). Északi irányban a város határát képezik: a Királyasztala, az őr-hegy; dél felé az egrespataki dombok és a Puli dombja, melyek elválasztják a várost részben a várteleki, részben a Kraszna völgyétől. A város katlanszerű  medencében terül el, s egyetlen alacsony fekvéső kijárata van északnyugati irányba, Sarmaság és Szilágysomlyó felé.

A Meszes többnyire kristályos palákból épül fel, helyenként megjelenik a mészkő és a gipsz. A város medencéjében miocén, pliocén és lipcén korú képződmények, kavics, homok, agyag, és márga található. A város enyhébb éghajlatú völgyben épült, amely megfelelő feltételeket biztosít a szőlő- és gyümölcstermesztésnek. Éghajlata mérsékelt, s mivel a Meszes koszorúja védelmezi a keletről jövő' hidegebb légáramlatok betódulásától, ugyanakkor a nyugatról beáramló enyhébb, csapadékban gazdag áramlatok nyílt utat találnak, így az ősz hosszabb és a tavasz hamarabb köszönt be. Azt minden zilahi tudja, hogy „ha a Hatlón zúg az erdő, meglágyul a tél". Az általános évi hőmérséklet 6-9 °C között váltakozik, a telek nem túl zordak (-3 - -1 °C), a nyári középhőmérséklet 16-21 °C között váltakozik. A csapadék eléri a 600-800 mm évi átlagot.

Vízhálózata nagyon szegényes, a patakok sekélyek. A három patak, mely egyesül a városban, nagyon kishozamú, de lehet, hogy a távoli múltban bővizúek voltak. Egy 1409-ból származó okmány ezt a patakot Erek néven említi, egy másik dokumentum a 16. századból egy kompról tesz említést, a városon alul, amely azt bizonyítja, hogy abban az időben egy bőviző, mély medrő folyóvíz lehetett. Különben a város térképén szereplő Mihály-hída is erről tanúskodik. Ma az Erek elnevezés Szilágypanit vízrajzában lelhető fel.

A város határát nagyrészt ma is erdők borítják. Legtöbb a bükk, tölgy és a gyertyán. Fenyó'erdőt a múlt század végén, a millennium tiszteletére ültettek (Északi-fenyves, Kis-fenyves).

A jelenlegi várost, melyhez közigazgatásilag ma Vártelek, Felsónyárló és Micevölgye is hozzátartozik, északnyugati irányban Cigányi, melybe még a múlt században beolvadt Vaja határolja. Keletre Vártelek és Mojgrád van. Északkeletre közös határa van a Meszesen túl Felsőnyárlóval. Csömörlő és Ördögkút felé a határt a Meszes taréján végigvonuló Traján útja képezi, dél felé Gurzófalva, délnyugat felé Egrespatak és Szilágypanit, északnyugatra Micepatak. A határokat a középkor folyamán többször ellenőrizték, újrajelölték: 1359-ben, 1409-ben, 1411-ben, 1628-ban.

Régi okiratokban a város neve több formában szerepel. Anonymus krónikájában ad Zyloc és Ziloc néven fordul elő, majd 1220-ban a Váradi Regestrumban villa Zilocként említik. 1246-ban curtis pontificales Zijlac, 1281-ben és 1318-ban Zylah; 1344-ben Zilach; 1473-ban oppidum Zylah, 1750-ben Ziloch, 1601-ben Zila népies alakja, Zilaj, és később honosodik meg a ma is használt Zilah név. Románul későn, csak a 19. században bukkan fel: 1808-ban Zilahu, Zalahu, 1850-ben Szilaju, népies formája Zălau. Ma hivatalos neve Zalău. A város német neve, mely már a 19. században eltőnt: Waltenberg, Zillenmarkt vagy Zillermarkt volt.

A város neve Kiss Lajos szerint puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév köznévi előzménye a magyar szilánk főnév.

Zilah város helyneveit a két világháború közt Szabó T. Attila nyelvtörténész, a helybeli Wesselényi Kollégium tanára dolgozta fel.

A legrégebbi okirat 1359-ből való, amelyben több helynév van felsorolva a város déli és délnyugati határában. A helynevek egy részét egészen a mezőgazdaság szövetkezetesítéséig, 1960—61-ig használták. E helynevek eredete esetenként különbözött. Személynevekhez főződnek: Pálkert, Kerekes-tag, Bród-kút, Gazdatanyája, Polgáritér, Herczeg-tag stb. Sok helynév kapcsolatban van a szomszéd településekkel: Kraszna utca (Kraszna felé vezető út), Récse szőlőhegy (Récse falu irányában van), Pánit pataka stb. Az elnevezések megőriztek bizonyos adatokat a város környező lakosságával kapcsolatban (Oláhút, Olácsere, Cigánysor, Cigányvaja stb). A helynevek kötve vannak bizonyos foglalkozásokhoz: Fazakas utca, Malom utca, Vargák rétje, Postakert; földmőveléshez: Nyomás, Dinnyéskert, Hagymásmező, Horvátirtás. A történelmi elnevezések közül megemlíthetjük: Nagysóút, Hatló, Érmező, Postarét, őr-hegy, Vigyázó-domb, Királyasztala, Diákdomb, Király utca (Zoványi György tiszteletes házában szállt meg 1714-ben XII. Károly svéd király), Pálvára, Pálkert, Bánkert; más utcanevek: Kis-Alszeg, Nagy-Alszeg, Kis-Székely utca, Nagy-Székely utca, Tyúkól utca. A múlt század végi hazafias hangulatban a Kis-Alszeg Hunyadi utca, a Nagy-Alszeg Rákóczi utca, a Kis-Székely Wesselényi utca, a Nagy utca Tuhutum utca, míg a Kraszna utca Széchenyi utca lett. Ezek az elnevezések századunk kezdetétől többször változtak. Ma a Kis- és Nagy-Alszeg részben a Mihai Viteazul sugárút, a Nagy utca Dózsa György nevét viseli, a Király utca a Köztársaság, míg a Kraszna utca az 1989. december 22. nevet kapta. Egyetlenegy őrizte meg régi nevét, a Fazakas utca, átvészelvén az impérium- és rendszerváltozásokat.

 

A település rövid története

 

 Zilah ősrégi helység, történelme a múlt homályába vész. A vidék felszínformáinak változatossága már a legrégibb időkben megfelelő feltételeket biztosított a letelepedésre. A város területén feltárt leletek bizonyítják az ember jelenlétét már a kőkorszaktól.

A neolitikumból - csiszolt kőkorszakból (i. e. 5500-1800) találtak a város területén elszigetelt leleteket és egységes települési nyomokat is. A középneolitikum-ból valók: egy obszidián mag, valamint kőbalták, melyek a Kossuth, Fazakas, Stadion és a Köztársaság utcában kerültek felszínre. Ugyanebből a korszakból a kaszárnya felé vezető domboldalon, a Mice-patak baloldalán, az ásatások nyomán felfedeztek házmaradványokat, paticsfalakat, edénytöredékeket, csonteszközöket stb. Ez az elég gazdag régészeti lelet a tiszapolgári kultúrához tartozik. A későbbi, a fejlett neolitikumból (Kr. e. 2300-1880) származnak az ásatások folyamán a Mice-patak mentén felszínre került festett cserépedény-törmelékek. A díszítések alapján a bodrogkeresztúri kultúrával hozható összefüggésbe.

A bronzkor nyomai egyetlen településen, Micepatakán, a Winkler-tanyán lelhetők fel, a véletlenszerően előkerült tárgyak: aranygyőrő, bronzbalták, melyeket a Piac utcában, a Híd utcán és a kaszárnya környékén találtak, a késő Ottomány kultúrához tartoznak.

A vaskor mintha több nyomot hagyott volna. Az első szakaszban (i. e. 800-300-ig), melyet Hallstatt néven említenek, hátrahagyott néhány elszigetelt leletet, karpereceket a Ravaszmál-domb területéről. A vaskor második szakaszából való: dák jellegő ezüst pénzérmék (Kígyó utca, Micepataka); a Zilah-patak völgyének teraszán, Pánit és Haraklány között előkerült egy település: félig földbe épített kunyhók, cölöpökre helyezett építmények, amelyek az i. e. a 2. századtól i.sz. a 4. századig épülhettek. A vaskor végén mind tevékenyebben jelentkeznek a dák törzsek. Nyomaik fellelhetők Zilahon az óvárosban, Micepatakán, Vártelkén.

A Kárpátokon belüli területek római tartománnyá válásával egy időben a város Meszes felőli része - beleértve Vártelket és Felsőkékesnyárlót is - beletartozott a védelmi rendszerbe. A Meszes hegység több csúcsán kőből épült őrtorony és megfigyelőhely maradványait fedezték fel. A külső, Zilah felőli oldalán Vártelek és Mojgrád körüli dombokon a Porolissum őrségrendszerének sajátságos és jellegzetes kő- és földgyepők, őrtornyok nyomaira bukkantak. A gazdag régészeti lelet, amely az ásatások nyomán felszínre került Zilahon és a környező falvakban, nagy részben provinciális római jellegő, ami azt bizonyítja, hogy a lakosok szövetségesei voltak a római birodalomnak. A felkutatott helységekben bronztöredékeket találtak, amelyek az erőd nagy szobraiból származtak, valamint cserépedény maradványokat és fémtárgyakat.

A népvándorlás korából kevés nyom maradt ránk, annak ellenére, hogy a Meszes-kapu mindig fontos átkelőhelye volt az átvonuló népeknek. Ennek oka részint a felületes régészeti kutatás, másrészt az, hogy a vándornépek más, köny-nyebben járható utakon vonultak át.

Valahol találtak egy avar eredető övcsatot, egy település nyomait Panitban, míg Micepatakán egy másikat, valamennyi a 9-11. századból származik.

Miután a magyarok elfoglalták a Meszestói nyugatra eső területeket, és megtelepedtek a Meszes-kapunál (906-ban), a védelmi rendszer elemeinek elhelyezése alapjaiban megváltozott.

A magyarok kelet felé védekeztek, és a véderőd elemeit a hegylánc nyugati felén építették fel, de ezeket csak okiratok alapján ismerjük, a terület régészeti szempontból nincs feltárva. A gyepú'erőd a Vár nevő helyen épült, a vártelki templom alatt; a Szent Margit kolostor a Meszesen, pontos helye nem ismeretes, de bizonyos hogy fontos vámszedő hely volt.

A város építésének elsősorban stratégiai oka volt: az átjáró szomszédságában épült fel Zilah, ahol az utak kiágaztak a Nagysóútból, észak és északnyugat felé tartva a különböző folyóvölgyekben.

Petri Mór feltételezi, hogy a Bánkert helynév az óvárosban (a Zilah-patak Kraszna utcai ága völgyében levő gyümölcsös) történelmileg szoros kapcsolatban lehet a bán tisztség létesítésével, amelynek határ menti védelmi szerepe volt. Ez a helynév annak a területnek a közelében szerepel, ahol feltételezik, hogy középkori erődítmény volt. Szabó T. Attila szerint az elnevezés családnévből származik, bár a fellelhető dokumentumokban nincs nyoma.

Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője írja a 12. század végén, hogy a magyarok nyugat felől jövet Zilahra értek, és innen a Meszes vidékére vonultak. 1220-ban egy villa Zilocbeli Farkast lopással vádoltak, és a váradí ítélőszék elé állították. Az izzóvas próbáját kibírva, Farkas bebizonyította ártatlanságát.

1246-ban IV. Béla a várost az erdélyi püspöknek adományozta. Megállapodtak, hogy újraépítik a tatárdúlás idején tönkretett templomot. 1263: István, Erdély hercege megerősíti IV. Béla adománylevelét, és bizonyos kiváltságokat biztosít a Szolnok vármegye területéről Zilah és Tasnád földbirtokaira bevándorolt telepeseknek.

1359-ből származó okirat tartalmazza a Kolozsmonostori Konvent jelentését a határszabályozásokkal kapcsolatban, mely szerint Pálvára és Kisrécse uradalma a püspök tulajdona.

1370-ben Nagy Lajos király védelmet biztosít az összes kereskedőnek, árusnak, akik áruikat Zilahra, a július 13-án tartandó évi nagyvásárra viszik. 1387-ben Imre, Erdély püspöke megerősíti Zilah kiváltságait, ugyanúgy határozott Miklós püspök is 1401-ben, ami azt bizonyítja, hogy ez a jog állandóan fennmaradt.

1435-ben Zsigmond király megerősíti a város szabadságjogait és a püspök ítélő-bírói jogát. 1437-ben Erdély püspöke, Zilah város földesura, részt vesz a fölkelt parasztok elleni ütközetben. 1463-ban Mátyás király Zilah városának pallosjogot adott, 1472-ben pedig újra megerősíti a püspök ítélkezési jogát a város lakosai felett.

1473. augusztus l-jén Gábor püspök kérésére Mátyás király Zilahnak mezőváros címet adományoz, hogy évenként nagyvásárokat tartsanak, január 10-én és május l-jén. Ez az első, Zilah városi rangját bizonyító okirat. 1493-ban II. Ulászló megerősíti Mátyás király kiváltságlevelét, Zilah lakosait felmenti mindenféle vám és harmincad fizetése alól az egész ország területén. Ugyanezt elrendeli 1494-ben is. 1496-ban engedélyezi Zilah lakosainak, hogy városuk területén és határában építsenek akasztófákat, készítsenek egyéb kínzóeszközöket a gyilkosok, tolvajok, gyújtogatók és más gonosztevők megbüntetésére. 1499-ben rendeletet ad ki, hogy Zilah mezőváros kereskedőit sehol se gátolják tevékenységükben.

1514-ben felmenti a várost és a környező falvakat a kilenced fizetése alól, de nem törli el a dézsmát. A Mészáros Lőrinc vezette parasztsereg Somlyóról Zilah felé menekült, ahol vereséget szenvedett Tomori Páltól. Lőrinc papot a zilahiak elfogták, átadták Zápolyának, aki őt megégettette.

1517-ben Zápolya János, örökös szepesi gróf és Erdély vajdája felmenti a lakosokat a vám fizetése alól.

Az Erdélyi Fejedelemség megalakulása után mindenik fejedelem megerősítet-te Zilah vásárhelyként elnyert kiváltságait (Izabella 1556-ban; János Zsigmond 1563-ban; Báthory Zsigmond 1594-ben és 1595-ben; Mihály vajda 1601-ben; Báthory Gábor 1608-ban; Bethlen Gábor 1614-ben; Apafi Mihály 1663-ban és 1666-ban; I. Lipót császár 1699-ben.

A 16. századtól gyarapodnak az írásbeli bizonyítékok a város politikai, köz igazgatási, társadalmi és gazdasági helyzetéről. Az 1569-beli és az 1609-beli összeírásokból következtethetünk a mezőváros népességének számára: 1569-ben mintegy 1100 (220 családfő- 6 nemes, 159 egésztelkes jobbágy, 55 féltelkes job bágy), míg 1609-ben 875 lehetett a lakosok száma (165 családfő- 22 személy név nélkül).

1571-ben somlyói Báthory István, Erdély fejedelme, Zilah mezőváros bírája nak és főjegyzőjének kérésére rendeletet adott ki a 33 tanácsos, a bírák és esküdtek megválasztásával kapcsolatban, hogy rendet teremtsen a választásokat illetően: a bÍTÓI .i tanácsosok (szenátorok) évente, karácsony másodnapján választják meg .i székházukban/ és nem a temetőben, ahogy addig szokásban volt. A bíróválasztási követte a 12esküdi kijelölése.

1594-ben tatár hordák kirabolják a várost, 1601. augusztus 3-án kifosztották Basta generális vallon zsoldosai és hajdúi, akik csak augusztus 7-8 án indultak Torda felé. A csata után Mihály vajda augusztus 5-én a Zilah melletti táborból küld két levelet Prágába a goroszlói győzelemről.

1611-ben a városban állomásozik Forgách Zsigmond a seregével. Az elkövetkező években a város nagyon sokat szenvedett: 1658-ban megtámadták a törökök, 1661-ben szintén, 1665-ben kirabolták a vallon zsoldosok, 1684-ben és 1685-ben Caraffa osztrák generális zsoldosai dúlták fel és rabolták ki.

1676-ban Thököly Imrét fogadták Zilahon. 1677-ben Thököly hívei Zilahon gyülekeztek.

1703-ban Zilahot és Szilágysomlyót elfoglalja II. Rákóczi Ferenc, Rabutin osztrák generális felégeti a várost.

1710-ben és 1742-ben pestisjárvány tombolt. 1742-ben 1200 lakos halt meg ebben a kórban.

1784 novemberében a város körüli nemesség Zilahra menekül, félve a Horea vezette felkeléstől. Máramaros, Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék, valamint Kővár vidék elrendeli, hogy nyújtsanak segítséget a zarándi nemeseknek.

1791-ben a város küldöttséget meneszt a kolozsvári Diétára, ahol bejelentik, hogy csak egész Erdéllyel csatolhatják őket Magyarországhoz.

1798-ban az erdélyi Gubernium elismeri Zilah különálló törvényhatósági állapotát Közép-Szolnok vármegyével szemben.

1816-1817-ben a felhőszakadások tönkretették a termést, és a városban háromszáz lakos éhenhalt (Éhmező). Ekkor szakadt meg az Őr-hegy, a Simándi, Somosoldal és Ravaszmál szőlőhegyek dereka.

1848. május 17-én Wesselényi Miklós jelenlétében elhatározzák a város egyesülését Magyarországgal. Megszervezték a nemzetőrséget, a város minden önkéntes honvédjének 12 ezüstforint foglalópénzt adott, és azoknak, akik nem voltak a város polgárai, örökös polgárságot és két hold földet ígértek a Récse-cserén.

1849 végén a várost elfoglalták az osztrák csapatok, a Magyarországgal kimondott egyesülést érvénytelenítették, és beállomásoztattak egy császári huszárezredet, három gyalogos egységet a Tursky-ezredből. Zilahot előbb a dési, később a szilágysomlyói katonai körzethez csatolták, 1869-től a városnak saját állandó katonai parancsnoksága lett.

1870. augusztus 1. A 42. törvénycikk értelmében Zilah megyei jogú, 1876/20. törvénycikk alapján rendezett tanácsú város lett, és a két vármegye: Kraszna és Közép-Szolnok egyesítésével megalakult Szilágy vármegye székhelyévé vált.

1887-ben felavatják a Nagykároly-Zilah, 1890-ben a Zilah-Dés vasútvonalat.

1902. szeptember 18. Felavatták a város főterén Fadrusz János Wesselényi szobiát, valamint a vármegyeháza háta mögött a Tuhutum-emlékművet.

1913. június 18. A várost árvíz öntötte  el. Teljesen tönkrement 130 ház, 240 gazdasági épület, számos középület, valamint az utak.

1919. április 25. Hivatalosan bevezetik a román közigazgatást.

1921. március 31. Zilahon tiltakoznak a román kormány tervezete ellen, amely szerint Szilágy megyétől 32 települést Szatmár, 13-14-et Doboka megyéhez akarnak átcsatolni, követelik, hogy a megye központja Zilah legyen.

Az 1921-es földreform következtében 1925-ig Zilahon 26 361 hold birtokból kisajátítottak 13 391-et. Nem kapott földet 3726 lakos.

1923. március 12. Zilah elöljárói: Halmágyi Béla - polgármester; Almássi József - főjegyző; Pintea Augustin - jogtanácsos; Barta Zoltán - adminisztratív tanácsos; Balássy György - mérnöktanácsos; Nagy Miklós - segédjegyző; Bíró Boldizsár - referens; László Jenő - főkönyvelő. A városban volt 59 kereskedő, 14 ügyvéd, 10 orvos, 3 gyógyszerész, 1 építész, 2 mérnök, 7 vállalkozó, 3 bank, 5 gyár (3 malom, l-l tégla és cserépgyár), 3 szálloda, 11 vendéglő.

1923. április 1. Kinevezték polgármesternek Nicodim Cristeát; a városházán 32-en dolgoztak.

1925. június 25. Az 1972. számú Rendelet értelmében Szilágy megye 10 körjegyzőségből, 3 nagyközségből, 267 községből áll; 26 településnek megváltoztatták a nevét.

1934 augusztusában megalakult a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ). 1935. január 20-án a Szilágy megyei ideiglenes intézőbizottság felhívással fordul a lakossághoz szervezet megyei tanácsának megalakításáért.

1938. szeptember: a lakosság felének jó anyagi körülményei voltak, 15 személynek nagyon jó, 10%-a szegény, anyagi gondokkal küszködött. A kocsmákban és otthon: borból vendéglőkben 850-900, a kistermelőiméi 100-120, sör 250, pálinka 120, más tömény szesz 154 hl fogyott.

1940. szeptember 8. A magyar csapatok bevonultak Zilahra.

1944. október 17. A 18. Gyaloghadosztály bevonul Zilahra az orosz csapatok előtt, október 24-én. Észak-Erdélyben bevezetik a szovjet katonai közigazgatást. Szilágy megye főnöke Augustin Pintea jogtanácsos lett.

1944. október 31. A belügyminiszter 16437. számú rendelete értelmében Zilah második kategóriájú megyeközpont lett; Szilágy megye I. osztályú minősítést kapott.

December 11-én a megyefőnök az autóbusz és a vasút igazgatóságához fordult a Kolozsvár-Zilah közötti műút és a Nagykároly-Zilah-Zsibó vasút megnyitásáért.

Március 10-én megválasztották a Országos Demokratikus Arcvonal Megyei Bizottságát. Tagjai lettek: Virgil Cámpean megyefőnök, Nemecz Alajos, Swartz Fülöp, Sólymos Iván polgármester, akik hathatósan hozzájárultak a földreform előkészítéséhez. 1947. augusztus 13-ig kisajátítottak 682 hektár földet; kiosztottak 354 hektárt.

1948. június 11. és 1950. április 20. között államosították a pénzintézeteket, gyógyszertárakat, gyárakat, vendéglőket, a Kálvineumot, a mozit, valamint a város összes iskoláit, óvodáit ős szállodáit.

A történelmi Szilágy megyét 1950-ben a  három szomszéd megye: Máramaros, Bihar és Szatmár között felosztották, a tartomány megszervezésével Zilah Kolozs tartományhoz tartozott, 1952-tól rajoni központ (addig Zsibón volt).

1968 tavaszán az országos adminisztratív rendezés keretében visszaállítják a volt Szilágy megyét, de nem tartják be történelmi határait, így a Szamos mentét, illetve a kalotaszegi Almás völgyét a megyéhez csatolják, elvették viszont a sokkal értékesebb Kraszna, Berettyó és a határ menti részeket.

Megkezdődött a megye gyors ütemű iparosítása, aminek következtében látványosan nőtt a városok lakossága, amely hozzájárult a későbbiekben a közeli falvak lakosságának elöregedéséhez, egyúttal megváltoztatta a város etnikai összetételét, és komoly ökológiai problémákat eredményezett. Pozitív hatása a munkahelyteremtésben, az iskolahálózat kiépítésében és kulturális téren volt. A város arculata teljesen átrendeződött a 9 új lakótelep felépítésével, felszámolva a hagyományos szőlőket és gyümölcsösöket. Ezzel megszűnt Zilah csendes, vonzó kertváros jellege.

1989. december 21-én fél tizenkettőkor megbukott Ceauşescu diktatórikus rendszere, a Márvány vagy Taps téren (volt Polgári vagy Piac tér) a zilahiak ezrei örömmámorban ünnepeltek. A pártszékház erkélyéről végre magyarul is elhangzott nyilvánosan, id. Adorjáni Kálmán szájából a minden keresztények imája, a Miatyánk. Még aznap este megalakult a Nemzeti Megmentési Front ideiglenes megyei tanácsa, amely 17 tagból állott, elnöke Barbolovici Fabian volt, a magyarokat Barabási István, a bátor kiállású, kommunista rendszer ellenes építész képviselte. Az átalakulás békés körülmények között, emberáldozatok nélkül zajlott le. A szilágysági magyarság is hozott áldozatot, hiszen Brăilán Nagy Samu désházi sorkatonát lelőtték.

1990 áprilisában zajlottak le az első szabad parlamenti választások, a megye magyar lakosságát egy szenátor (Seres Dénes) és egy parlamenti képviselő (Vida Gyula) képviseli, a városi tanácsba négy, megyeibe tíz képviselőt sikerült beválasztanunk az 1996-ban.

Az elmúlt 9 év alatt sorsunk vajmi keveset javult, sőt bizonyos értelemben az életszínvonal romlott, hatalmas infláció, munkanélküliség és korrupció jellemzi az országot, a megyét és a várost is.

 

 Zilah lakossága

 

Petri Mór szerint Zilah legrégibb lakosai határőrök lehettek. Emléküket őrzi talán a Bánkert és a Székely utca elnevezés. Németek is megtelepedtek (1150 körül, egy időben Déssel és Kolozsvárral), amit igazol a város immár elfelejtett Zillenmarkt, esetleg Walthenberg elnevezése és a magyar Németi szőlőhelynév.

Az  1850, évi erdélyi népszámlálás adatai szerint Zilahon (Vártelekkel és Felsőkékesnyárlóval együtt) összesen 5669 ember élt. Ebből magyar anyanyelvű  4137; román Zilahon 20 (Kékesnyárlón 481, Vártelken 863); cigány 82; örmény 50; zsidó 11; református 3905; görög katolikus 880; ortodox 494; római katolikus 377.

 Az 1910-es népszámlálás szerint Zilah lélekszáma 8098 volt. Az 1920-as román népszámláláskor jelentős szaporodás észlelhető. Ekkor az összlakosság 9369:  4151 férfi, 4828 nő, magyar 7320 (78%), román 1306 (15%), zsidó 552 (5%), német 39 (0,5%), egyéb 152 (1,5 %), református 5216, római katolikus 1840, görög katolikus 1156, zsidó 552, ortodox 150, egyéb vallású 264 személy volt. Az 1927-es népszámlálás csekély apadást mutat. Összesen 9323 ember élt Zilahon: 4897 férfi, 4435 nő; magyar 5801, román 2518, zsidó 768, német 68, orosz 30, bulgár 30, délszláv 5, török 3, egyéb nemzetiségő 88. Közülük írni-olvasni nem tudott 525 férfi és 619 nő. Foglalkozás szerint: kisiparos 1241, földmőves 945, vállalkozó 547, kereskedő 502, kereskedelmi alkalmazott 41, tisztviselő 608, nyugdíjas 140, kétkezi munkás 593, cseléd 547, egyéb foglalkozású 794, foglalkozásnélküli, mások által eltartott személy (szolga) 3668 egyén. 1938-ban volt 1254 téglából épült ház, fából 236, patics 8, kőből 402, kunyhó 58, bádoggal fedett 15, zsindelyes 1463, cserepes 400, szalmatetős 80, egyszobás 70, kétszobás 693, háromszobás 620, négyszobás 305 lakás. Az 1940-es bécsi döntés előtt: az összlakosság 8365, ebből magyar 5614, román 2115, zsidó 411, német 50, szlovák 40, más nemzetiségő 135 személy. Zilahon a zsidó lakosság száma viszonylag alacsony Szilágysomlyóhoz vagy más településekhez képest. Ez főleg annak tudható be, hogy a hetivásárokat itt szombaton tartották.

A második világháború után 1966-ból, a megyésítés előttről vannak megbízható adataink. Akkor Zilah összlakossága 15 144 lélek volt, ebből férfi 7275, nő 7105. A románok száma ekkorra meghaladta a magyarokét: 8304, magyar 6746.

Az 1980-as adatok szerint a lakosság száma 40 896-ra duzzadt, ebből férfi 20 721, nő 19 575, a munkások száma a vidékről beingázókéval együtt 30 333. Az utolsó népszámláláskor 1992-ben: összlakosság 67 869, ebből román 53 555, magyar 13543, cigány 636, szlovák 29, más nemzetiségő 132, nem vallotta be származását 1 személy; az iparban dolgozott 34 687, a mezőgazdaságban 1061 (megszőnt a téesz). Az 1996. január 7-én állandó lakos 68 404, ebből román 53 973, magyar 13636, cigány 629, német 87, szlovák 32, más nemzetiségő 47, ortodox 49 831, görög katolikus 1886, római katolikus 1483, református 11 910, baptista 1267, pünkösdista 1333, egyéb vallású 404. Vallásáról nem nyilatkozott 221 egyén.

Új lakótelepek jöttek létre a város különböző részein: előbb a Béke negyed a Postakertben, Simion Bárnutiu negyed az Alszegen, Liget I—II és Észak-ligeti negyedek a Kaszárnya-dombon, Kövicsesen és a Kerek erdő alatt, a Fenyves és Stadion negyed a Király, a Nagy utcák és a Dombalja közötti területen.

 

Zilah város gazdasági élete

 

Zilah két különböző gazdasági terület határvonalán jött létre. A várost és Közép-Szolnok vármegyét az 1538-as békeszerződés értelmében az Erdélyi Fejedelemséghez csatolták. 1542-ben hivatalosan is a fejedelemi fennhatósága alá került.

Gazdasági életének fejlődése hasonló volt a többi erdélyi városéhoz. A legfontosabb gazdasági ág a mezőgazdaság, a lakosok pedig jobbágyok voltak. A mesterségek, valamint a céhek csak a 16. században jelentek meg.

Az 1561-es összeírás alapján Zilah Cigányival, Magyar- és Románegres-patakkal meg Gurzófalvával egy uradalmat alkotott, mely a szatmári nagyuradalom része volt. Ebben az évben Zilah városban 220-an szerepelnek: 6 nemes, 159 telepes egész telekkel és 55 fél telekkel. Az összeírásokban az állatok száma csak ritkán van feltüntetve, a telkek nagysága egyáltalán. A helynevekből lehet következtetni, hogy a termőterületeket az erdó'irtások révén növelték (Hatlóirtás, Gombosirtás, Horvátirtás). A mezó'gazdaság helyzetére és az átlagtermésre nézve nincsenek pontos adatok. A zilahi és a magyaregregyi összeírások (1658) alapján a város ad a hőbérurának tizedet: búzából, árpából, rozsból, zabból, tönkölyból és borból. Ennek a dézsmának fele a zilahi lelkipásztoré. A földesúr az ő fél részéből kell adjon a káplánnak (ha van) 25 kereszt búzát. A lakosok még adnak tizedet nyári malacból és méhcsaládokból, a tized alattit megvásárolván 1 pénzen.

A Pragmatica Sanctio idejében 1715-ben és 1720-ban Zilahon volt: szántóföld: 170 1/2, ül. 2280 köblös; rét: 143, Ül. 607 kaszás. Ennek a nagy különbségnek az az oka, hogy 1715-ben csak 73 családot, 1720-ban pedig 237-et jegyeztek.

1747-ben összeírták a kincstár javait. Ebből kitőnik, hogy a város több bérbe adott belsőség felett rendelkezett, erdőkkel, amit a város lakossága használt bizonyos taksák fejében, a Ravaszmálon pedig allodiális szőlőkkel (összesen 9916 négyszögöl). A szántóföldeket kettős vetésfordós rendszerben mővelték, csak 1846-ban vezették be a hármast, akkor fogták be szántónak a Récse-patak mentét, a Rózsa-kertet, a Récse-kertet, a Hagymás-oldalt és a Horváth-irtást.

A 18. század végén és a 19. század elején a város fejlődésével és a lakosság számának növekedésével nő a termőterület is. A lakosság számának növekedése megállapítható, ha összevetjük az 1786-os népszámlálás lakosság- és családszámát az 1777-1848 közötti időszak adózóinak számával. 1786-ban a családok száma 835 volt, a helyi lakosságé pedig 3780. 1777-ben 743 adózónak volt 468 3/4 hold szántóföldje, kaszálóin 658 1/2 szekér széna, szelőjében 2420 meszely bora. 1820-ban szántója 1029 3/4 köblös, kaszálóján 1327 2/4 szekér széna, szőlőjében 17 341 2/3 meszely bora. 1848-ban szántója 1053 3/4 köblös, kaszálóján 1333 szekér széna, szőlőjében 17 453 urna bora.

1854-ben 2808 hold szántóföldet hármas vetésforgóval mőveltek, 2154 holdat pedig kettős vetésforgóval. 1868-ban a város határának összterülete 9440 kataszt-rális hold, amelyből erdő 2440.

Az 1896-os mezőgazdasági összeírás alapján: a gazdaságok száma 962, szántóterület 3035 katasztrális hold, kert 176, kaszáló 1736, szőlő 78, kipusztult szőlő (a filoxéra miatt) 268, legelő 1215, erdő 2260, terméketlen terület (laza) 663, összesen 9431 hoki, amelyből 8934 magántulajdon.

Az 1920-as román összeíráskor a mezőgazdasági terület 9542 hold, a házak száma 1437; a gazdaságoké 2000; 1931-ben 30 vagon búza termett; 1934-ben a legelők összterülete 48 hektár 38 ár, községi erdőké 1232 ha és 41 ár. 1936-tól már hektárban szerepelnek  az  adatok; mezőgazdasági összterülete: 5466 ha 67 ár, ebből szántó 1465 ha és 95 ár, a kaszálók területe 601 ha 47 ár, a legelőké 807 ha 69 ár, szőlőt 288 ha 84 ár területen termeltek, gyümölcsösök területe 312 ha 56 ár, az erdőké 1692 ha 28 ár, a lazák területe 115 ha és 10 ár; az épületek és udvarok által elfoglalt terület 182 ha 78 ár.

A mezőgazdaság kollektivizálása (1962) után a zilahi termelőszövetkezet 2650 hektáron gazdálkodott (1971), búza 972 tonna termett, kukorica 283, burgonya 237; 1974-ben 2532 hektáron gazdálkodtak, búzából 368, kukoricából 602, burgonyából 190 tonnát termeltek; 1980-ban az összterület 9074 ha, ebből mezőgazdasági termelés 5097 hektáron folyik, amiből szántó 2119, legelő 1688, kaszáló 577, szőlő 120, gyümölcsös 623, erdő 3018, és nem termő terület 959 ha. Ebből a zilahi mezőgazdasági termelőszövetkezeté 2300 ha, szántó 1125 ha, melyen termett 640 tonna búza és rozs, 483 tonna szemeskukorica. 1985-ben az összterület 9086 ha, a gazdaságok száma 2363, a mezőgazdaságban 585 szövetkezeti tag dolgozott. 1991-ben az összterület ugyanannyi, a gazdaságok száma 1387, a földműveléssel foglalkozók száma 1022.

 

Szőlőművelés

 

A szőlőmővelés fontosabb foglalkozás volt, mint a gabonatermesztés, legalábbis régóta nagyobb figyelmet szenteltek neki. A szőlőműveléssel kapcsolatos első adatunk 1400 körőiről származik, amikor a lakosság fő foglalkozásaként említik.

Az urbáriumok feljegyzik azokat a feltételeket, amelyek szabályozták a borral való kereskedelmet az uradalom területén. Zilahon 1658-ban rendelet alapján a jobbágyok 5 hónapon át (március 1-július 31.) csak a földesúr borát árulhatták. A szabály ellen vétők büntetése 12 forint és a hordó fenekének a beverése volt. A város egyik szabályzata 1696-ban megtiltotta minden idegen bor, seprőpálinka vagy más párlat behozatalát. Ha bárki a városból seprőpálinkát főzött, nem volt szabad árusítania polturás üveggel, csak kupával. A vétkezők büntetése 12 forint és a pálinka elkobzása egyszeri kihágás után, a hordó fenekének beverése ismétlődő vétség esetén.

Az 1715-ös és 1720-as összeírás alkalmával meghatározták az abban az időben használt mértékegységek értékét. Az alap a pozsonyi mérték volt. Eszerint egy pozsonyi köböl föld 1100-1200 négyszögöl, egy kaszás által lekaszált kaszáló 800-1200 négyszögöl, egy kapás által megkapált szőlőterület 94 négyszögöl volt. Ugyanott megemlítik a szőlők termőképességét is. 1720-ban az egykapás szőlőterület Közép-Szolnok megyében két cseber vagy kád bort adott.

1854-ben a város határának felleltározása alkalmával nyilvántartásba vettek 15 szőlőhegyet, amelyek lazákkal együtt 341 holdat és 1100 négyszögölt tettek ki. Ezek a szőlők hozzávetőleg 1000 alsó-ausztriai akó bort adtak.

A múlt század végén a filoxéra tönkretette a város szőlészetét. A szőlőművelés, mely addig fonlos szerepet töltött he, vagyis a foglalkozások főága volt, nagyon visszaesett. A szőlők kipusztulása miatt a város vezetősége intézkedett a szőlődombok  újratelepítése érdekében. Bevezette az ellenálló amerikai szőlőfajták  iskoláját, s így pár év alatt újraültették  s szőlőhegyek egy részét amerikai fajszőlővel. A 20. században, szemünk láttára visszatelepítettek sok dombot. S akkor jött a kollektivizálás, hozta a bogáncsot, a szamártövist, akácbokrot. Amit megkíméltek a földcsuszamlások, azt elintézték a földgyaluk.

1989 óta újra bizakodva kezdtünk vesszőt ültetni, és így szőlőinkben ismét felcsendülhet a zilahi szőlősgazdák kedvenc dala:

 A zilahi sűrű pince, / Ritkán van jó teteje, / De borocska jó van benne, / Galambommal iszom benne. / Részeg vagyok, boros vagyok, / Hazamennék, de nem tudok, / Itt a rózsám, aki szeret, / Hazavezet az engemet

(Takács Albert közlése alapján).

 Jelenleg valamelyes szőlőtermesztés folyik a Nagymálon, Sarmáson, az őr-hegyen, a Simándin, a Somosoldalon, a Dombalján, a Pulin, a Németin, a Récsén.

A Nagymáira és az őr-hegyre telepített huzalos szőlők kiöregedőfélben vannak. E század végén a szőlő legnagyobb összterülete 1993-ban volt, 169 hektáron 1337 tonna szólő termett. Ebből 97 hektár magántulajdonban, melyen az átlagtermés 5567 kg volt, 49 hektáron nemes szólő termettt, 6938 kg-os átlagterméssel.

Az írásos dokumentumokban mellékfoglalkozásként a gyümölcstermesztést említik.

1854-ben a mezőgazdasági területek között szerepel a Dinnyéskert, ahol valószínőleg dinnyét termesztettek. 1891-ben a gyümölcstermesztés fellendítése érdekében a polgármesteri hivatal létesített egy csemetekertet és egy gyümölcsfarmot. 1896-ban az összeírok bejegyeztek 101 386 gyümölcsfát, amelyből 23 208 alma-fa, 8162 körtefa, 4402 cseresznyefa, 3317 meggyfa, 10 393 őszibarack, 1842 kajszibarack, 42 694 szilvafa, 6423 diófa, 41 mandulafa, 23 szelídgesztenyefa, 786 eper-fa. Ezeket a fákat kertekbe, gyümölcsösökbe, szőlőkbe és lazákba ültették.

Egy évszázad múlva az őr-hegy, a Sarmás egy részének, a Németi, a Babuta, Szánuta, Kukukkmál, Ravaszmái és a Récse gyümölcsössé alakításával, ahol három állami gyümölcstermesztő farm mőködik, a gyümölcsfák száma 1995-ben H19 996 volt; ebból csupán 54 150 a magánszemélyek kertjében, szőlőiben. A gyümölcsfák közül a legszámosabb az almafa: 515 515.

 

Állattenyésztés

 

A szarvasmarha-tenyésztés épp oly régi foglalkozás, mint a növénytermesztés vagy a szőlőművelés, egyik nem tudott létezni a másik nélkül, habár írásbeli fel jegyzések erre a foglalkozásra vonatkozólag későn jelentek meg és hiányosak, Az embernek állatra volt szüksége a munkában, a táplálkozásban, a hadseregben.  Szántást, szállítást nem lehetett végezni igásállatok nélkül.

Az  urbáriumi összeírások és az uradalmi javak leltározásai feljegyzik, hogy a jobbágyok kötelezettségei: ajándékozások vajból, tojásból, csirkéből, disznóból, bárányból, juhból, de nincs mindenütt feltüntetve ezek mennyisége. A Kalandos szövetség szabályzatában pl. Az áll, hogy a vezetőség szabja meg a csorda nagyságát,  megfelelő legelőt, biztosítja a fajállatokat, felfogadja a pásztorokat. Zilahon  a négy Kalandos egyesület a 17. századtól (Kraszna, Székely-Nagy, Tyúkól  és Alszeg utcai) 1929- ig, amikor megszűntek, fontos szerepel vállalt a közös mezőgazdasági munkák megszervezésében, különösen az állattenyésztésben, lévén a legelők közösségiek.

A jelen században a lakosság száma robbanásszerűen növekedett, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek mellett a 80-as években nagy disznó-, tyúk-, nyúl- és fácánneveldéket hoztak létre a szilágypaniti és haraklányi területeken, hatalmas mezőgazdasági területeket vonva ki a termelésből. Ezek a farmok ma komoly anyagi gondokkal küszködnek, a drága takarmány és a nagy kamatú bankhitelek miatt. Az 1986-os összeírás szerint Zilahon és a hozzácsatolt területeken 2429 szarvasmarhát, 5196 sertést, 5749 juhot, 371 kecskét, 230 lovat, 30 782 szárnyast, 2240 anyanyulat, 3665 méhcsaládot számláltak össze. Az 1995-ben összeírtak 4060 szarvasmarhát,12 078 sertést, 201 801 szárnyast, 4563 méhcsaládot, 230 lovat, 2332 juhot, 274 kecskét, 655 nyulat.

 

 Mesterségek

 

 A mesterségek kiválása a földmővelésből nehézkes és hosszadalmas folyamat volt, gyakorlatilag soha nem fejeződött be Zilahon. Hiányosak az adatok egyes mesterségek gyakorlását illetően. Úgy tűnik, hogy az emberek csak akkor űzték a mesterségüket, amikor szünetelt a mezőgazdasági munka.

A 12-13. századbeli dokumentumok bizonyítják, hogy Erdélyben léteztek falusi kézművesek. Zilahra vonatkozólag nincsenek dokumentumok erről a periódusról, de nem lehet elképzelni települést: kovács, fazakas, kőfaragó, ács stb. nélkül. A mesterséget űzők fokozatos kiválása a földművelők sorából a céhek kialakulásához vezetett. A kiváltságok, melyeket a magyar királyoktól, erdélyi vajdáktól, vagy fejedelmektől kaptak, határozottan meggyorsították a mesterségek és a kereskedelem fejlődését. Tudjuk, hogy ezek a kiváltságok felmentették városunk akkori lakóit a vám fizetése alól egész Erdély területén. Báthory Zsigmond 1595. április 25-én kiadott diplomája bizonyítja, hogy a zilahiak még vassal is kereskedtek. A Felvidékről hozott gömöri vasért 1603-ban perben álltak a kolozsváriakkal.

Irásbelileg bizonyított első céh a szabóké volt Zilahon és Krasznán, a szűcsöké Bagoson. A zilahi és krasznai szabók már 1511-ben céhekbe tömörültek. 1519-ben a krasznaiak és a bagosiak kiváltságot kaptak. 1595-ben ezt a kiváltságot Báthory Zsigmond megújította, belefoglalva a zilahi irhabunda-készítő szőcsmestereket is. 1588-ban Zilahon több mészáros mestert említenek, de még nincs bizonyíték a mészárosok céhének megalakulására. Azonban a csizmadiák céhének protokol-lumában fennmaradt Báthory Zsigmond diplomájának másolata 1589-ból, melyben megerősíti alapszabályzatukat, I. Rákóczi György pedig 1639-ben megerősíti a kiváltságaikai a szíjgyártóékéval együtt.

Megjelentek a mesterségek, szaporodott a számuk, akárcsak a mesterembereké is. 1609- ben 164 család lakta a helységet, melyből 143 jobbágy. 1658- ra ez a szám 280- ra emelkedett amelyből 219 jobbágy, 24 mesterember és 37 más foglal kozású. A 18. század elején, ay 1720-as összeíráskor, a jobbágyok száma már csökkent és nőtt  a városi polgárok száma . Az összeírásban a következő adatok szerepelnek: 50 nemes, 76 polgár, 31 jobbágy, és 130 zsellér. Ezek a változások a céhek számának növekedését vonták maguk után. Új céhek jöttek létre s a régiek nagy változásokon mentek át.

1748-ban felbomlik a csizmadiák, vargák és szíjgyártók közös céhe, és mindenik külön szervezkedik. A csizmadiák a kolozsvári társaiktól kértek alapszabályzat-mintát, melyet Mária Terézia királynő' 1748-ban és 1759-ben jóváhagyott. A szűcsök céhe is újraszerveződik. 1701-ben megalakult a szabók céhe, mely 1825-ben kettéoszlott, az úriszabók és parasztszabók (gubások) céhére. A fazekasok alapszabályzatát a város vezetősége 1738-ban hagyta jóvá. A subakészítők céhének megalakulási ideje nem ismeretes, de az alapszabályzatukat megújította az Erdélyi Gubernium. 1809-ben megalakult a lakatosok, asztalosok és fegyverkészők közös céhe, 1829-ben pedig a kerékgyártóké és a kovácsoké.

A fontosabb céhekről szólunk bővebben, amelyek hatékony szerepet töltöttek be a város életében. A fazakasok céhe megalakulásának pontos dátumát nem ismerjük, dr. Kós Károly szerint 16. századi eredető. A város vezetőségétói jóváhagyott alapszabályzat egy kolozsvári minta alapján készült el a város sajátosságainak figyelembevételével, 1738-ban. A nyersanyagokat: fehér agyagot, rézport, zománcot Nagybányáról (1793) és Magyarzsomborról (1804) szerezték be. 1782-ben újraépítették a vásárszínt, melyet 1804-ben bővítettek, mert szőknek bizonyult. A zilahi fazekasok árulták termékeiket a környék városaiban is, például Hidalmáson, Zsibón, Dragon, Bánffyhunyadon, Hadadon, Krasznán, Nagyfaluban stb. 1831 -ben a céh megállapít egy támogatási díjat, elárusítási díjat (4 krajcár vagy 4 kupa bor), inasoknak szóló taksát, büntetéseket a szabályzat ellen vétőknek stb. 1845-ben a mesterek panaszkodnak, hogy nem tudnak megélni a fazakasságból és sokan elhagyják a várost. Az 1640-es jobbágy- és zsellérösszeírásban említik Kalotaszegen Juhos János Zilahról származott mestert, aki „mívével akar szolgálni", ő az első ismert mester azon a vidéken, tehát a kalotaszegi fazekasság megalapítója.

A 19. század második felében a céhek hanyatlásnak indultak, olcsó ipari ter mékek elterjedése következtében anakronikussá váltak, és 1872-ben törvényesen megszűntek. Ez volt a sorsa a zilahi fazakasok céhének is, habár az általuk készitett edények (csuprok, zilahi csuprosok) és kályhacsempék jó minőségűek, ízléses díszítésük és magas technikai kivitelezésük miatt híresek voltak. Az 1885-ös budapesti kiállításon diplomát és érmét nyertek.

A szabók céhét először 1511-ben említik a bagosiakkal együtt. 1609-ben a I i kézmőves közül 7 szabó. V. Károly császár 1718-ban újra jóváhagyja a céh alap szabályzatát, melyet még 1701-ben léptettek életbe. 1759-ben felújították az alap szabályzatot, 1788-ban tökéletesítették, kibővítették.

A csizmadiák először a vargákkal és szíjgyártókkal egyesültek. Már a 16. században említik mesteremberekként. Úgy tűnik, hogy ők az elsők, akikről bizonyitékaink vannak, hogy céhei alkottak. Többször kaptak kiváltságjogokat: 1589 ben Báthory Zsigmond fejedelemtől, 1639-ben I. Rákóczi Györgytől, 1748-ban és I759- ben Mária Teréziától.  A csizmadiákat 1751 ben Mária Terézia császárné rendeletere különválasztották a tímároktól, és 1759- ben önálló céhbe tömörültek.

A tímárok céhéről nagyon kevés adatunk van. Tudjuk, hogy egy ideig együtt voltak a csizmadiákkal (1751-ig). Lehetséges, hogy azután függetlenül fejlődött és 1872-ben megszűnt a többi céhvei egyidejűleg. Mint mesterség továbbra is létezett, csak másképpen szerveződtek. A céh levéltárában megőrződött a zilahi tímárlegények társaságának szabályzata 1807. április 14-i keltezéssel, melyben a segédlegények kötelezettségeit sorolják fel.

A szűcsök céhét először a 16. században említik a krasznaiakkal és a bagosiakkal együtt. A céh alapszabályzatát több ízben megerősítették: 1511-ben, 1513-ban, 1594-ben, 1613-ban. 1764-ben utoljára jegyzik fel az alapszabályzat elismerését.

Régi, a középkor végének jellegzetes mestersége a gubakészítés. A gubát gyapjúból szőtt, posztószerő rojtos anyagból készítették. A posztót Zilahon szőtték, innen Gyümölcsénesre szállították, ott szabták, díszítették, csinosították; később teljes egészében Zilahon állították elő.

A céh kiváltságlevelét Mária Teréziától kapta 1744-ben, de feltételezhető, hogy már jóval előbb létezett. 1810-ben az Erdélyi Gubernium jóváhagyta azt az alapszabályzatot, melyet a Város Tanácsa már 1806-ban elfogadott a mesteremberek kérésére. Az új mőködési szabályzatot a városi tanács 1822. február 20-án készítette el, amit a Gubernium 1823. november 20-án hagyott jóvá. Ez alapjaiban a régi alapszabályzat felújítása. 1853-ban a 122 tag közül 53 volt mesterember. A múlt század ötvenes éveiben az évi termelés 3000-4000 darab volt, 1854-ben közel 4000. Egy mester évente 100-150 gubát készített, melyből egy vásáron eladott 8-10 darabot. A gubák mellett készítettek vastag darócot. A 19. században a parasztok és az egyszerő városiak ebben az öltözetben jártak mind, de a múlt század végétől már csak a juhászok és a szekeresek viselték.

1588-ban említenek néhány mészárost Zilahon. A céh alapszabályzatának bevezetésében, melyet az Erdélyi Gubernium hagyott jóvá a 18. század végén, olvasható, hogy 1588-ban a mészárosok Erdély fejedelme által adományozott kiváltságok alapján mőködtek. Az alapszabályzatot megújították 1827-ben. Ennek a céhnek a megalakulása feltételezi egy fejlett, sok lakosú vásárhely létezését. 1873-ban a céh feloszlik, és megalakítják a Mészárosok Társaságát a város területén.

A kerékgyártók céhét először 1829-ben említették, de mint mesterség a kerékgyártás és kovácsság már a 18. században bizonyított. 1830-ban az Erdélyi Guberniumlól kapnak alapszabályzatot. Közös céhet alkottak a kovácsokkal és bádogosokkal.

A lakatosok, kovát sok és fegyverkészítők nem tudjuk mikor létesítettek céhet, de mini mcslcrségről bizonyítékaink vannak a 17. századból. Tudjuk, hogy 1809-ben vegyes céhbe voltak tömörülve.

A szíjgyártók a 18. században különváltak a csizmadiáktól, és bizonyítékok vannak létezésükről 1748- ból. Tevékenységükről kevés adatunk van.

A kalaposol a szobafestőkkel, fésűsökkel, kőművesekkel, gombkészítőkkel és szappanfőzőkkel alkottak közös céhet.  Létük csak a 19.  században bizonyítható.

1609- beli adatok említenek 5 íjgyártót, de lehetséges, hogy vezetéknevük nem fedez mesterséget, csak elnevezés, mivel abban az időben a tűzfegyverek térhóditása révén ez a mesterség    kihalófélben volt.

A mesteremberek számát illetően adataink 1854-ből, 1859-ből, 1900-ból és 1910-ból állanak rendelkezésünkre. 1854-ben céhbeli mesteremberek: 41 mészáros, 114 tímár, 213 csizmadia, 53 subás, 13 szíjgyártó, 47 fazakas, 9 darócszabó, 26 úriszabó, 40 szőcs, 13 lakatos, 9 kovács és kerékgyártó; céhekbe nem tartozó mesteremberek: 1 takács, 1 suszter, 1 bádogos, 1 gombkészítő, 1 női ékszerész, 2 női szabó, 1 sapkakészítő, 13 pereces, 6 kereskedő, 8 kalapos, 1 kötélverő, 2 szappanfőző, 2 kőműves, 1 ács, 2 esztergályos, 1 könyvkötő, 1 ablakos, 2 fegyverkészítő, 3 fésős, 1 másoló, 1 útkövező, 1 pintér, 10 cigánykovács.

 

Kereskedelem (vám és vásárok)

 

Zilah már megalakulása óta vámszedő pont volt a Nagy-Sóúton, és lehetséges hogy ez egy régebbi korszak maradványa. Tudjuk azt, hogy 1281-ben Erzsébet királyné megerősítette a Meszesi Szent Margit Kolostor jogát, hogy Zilahtól átvegye a vám évi jövedelmének ötödrészét. A kolostor régtől élt ezzel a joggal, ami azt mutatja, hogy a vámszedés rendszere is már jóval 1281 előtt létezett.

Sem a pontos helyét, sem a vámszedés szerepét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy valahol a Sóút mentén, Mojgrád, Vártelek és Zilah között lehetett. Ez az útvonal Beréd, Vártelek és a Sarmás völgyén, a Hatló kaptatón keresztül átvezetett a városon, a Kukukkmál domb lábainál, és a Kövicses dombján átvonult tovább Szilágysomlyó felé. A vámszedő központ vagy a Várteleki szorosnál, átjárónál vagy a város kapujánál lehetett. Valószínő, hogy a Hatló aljában is szedték. A forgalom nagy lehetett, mivel már a 16. században a vám jövedelme 1302 forint volt, ami nagy összeg abban az időben.

Zilah épp e fontos átkelőhelynél épült, mint kereskedelmi csomópont, ahol megálltak áruikkal mind a keletről, mind a nyugatról jövő kalmárok.

A 14-17. században a kiváltságleveleknek köszönhető a kereskedelem és ezáltal a vámszedés és a vásárhely élénk tevékenysége.

Nagy Lajos király 1370-ben megengedi, hogy évente egyszer, július 13-án országos vásárt tartsanak a városban. Ezt a jogot Mátyás király 1473-ban kibővítette, Zilah mezővárosi rangra emelkedett, évente már kétszer tartottak vásárt: január 10-én és május l-jén. A város lakosai mentesek voltak a vámfizetéstől az egész ország területén. A dokumentumok 1380 és 1420 között említik a zilahi vámszedő helyet, a Nagy-Sóút (Magna via) alatt.

A város jövedelme a kereskedelem és kézműipar révén 1715-ben 315 forint, 1720-ban  191  forint. A zilahi országos vásárokat 1895-ben is említik, melyeket március, június, szeptember és december első péntekjén és szombatján, vagyis év szakonként tartottak. A heti vásárok szombaton voltak, s e hagyomány még ma is fennáll.

A városban  az  árusítást bódékban végezték. A bortermelők 1769-től bevezették a borárusítás rendszabályait. A fiskus javainak összeírásakor 1747-ben jegyezték fel: a  szombati heti vásárok évi jövedelme 21 forint, egyharmad rész az  egyházé, ugyanennyit kapott a  polgármesteri hivatal és a  beszedő. Az évi vásárok jövedelme 6 forint volt, aminek kétharmad része a várost, egyharmad része a beszedőt illette meg.

A 17-18. század folyamán az évi vásárokat a következő napokon tartották: Vízkereszt után, Nagypéntek után, Szent György-nap után, Szent Bertalan után, Szent Mihály után, mindenszentek után és Szent Luca napja után, több mint három évszázadon keresztül. Hosszú ideig a legfontosabb kereskedelmi termék a bor volt, a többi másodlagos szerepet töltött be. Fontos volt a kerámia is, csakúgy, mint a vassal való kereskedés. A zilahi kereskedők felvidéki (gömöri) vassal látták el Kolozsvár piacát.

A kereskedelem állandó, komoly foglalkozás volt, amellyel jelentős vámjövedelemhez jutott a város. Mind a középkori, mind az újkori város fejlődése, fellendülése és gazdagodása a feldolgozott termékek kivitelén alapult, amit az itt tevékenykedő kézmőveseknek a város szükségletét meghaladó száma tett lehetővé. A mesteremberek általában munkájukhoz idegen nyersanyagot is felhasználtak. A kész árut vagy a zilahi vásárokon adták el vagy másutt értékesítették. A kereskedelmi tevékenység (a behozatal és kivitel) jórészt a pénzforgalomban tükröződik. A Zilahon és környékén felfedezett pénzleletek (9 darab) meggyőző képet nyújtanak a pénzforgalomról. A pénzleletek a 12. és 20. század közöttről valók. Ezek alapján megállapítható a pénzforgalom folytonossága a második évezred kezdetétől napjainkig. A feltárt pénzleletek nagyon változatos, különböző eredető érméket tartalmaznak, melyek egyben igazolják a város kapcsolatait Lengyelországgal, Moldvával, Sziléziával és Ausztriával. Ez is bizonyítja, hogy Zilah fontos szerepet töltött be az Erdély felől irányuló kereskedelemben, amely fóleg nyugati és északnyugati irányba mutatott. A város pénzügyi és hitelintézményeire vonatkozó első adatok a múlt század második felétói vannak. Két hitelintézmény alakult: a Takarékpénztár Rt. (1871) és a Ipar- és Gazdasági Bank Rt. (1892). A század elején nyílt meg Zilahon a szilágysomlyói székhelyő Silvania Bank fiókintézménye; a kolozsvári Kereskedelmi Bank Rt. Szilágy megyei fiókintézete. Az első világháború után, 1923-ban három bank mőködött. A városban 1937-ben a következő pénzintézetekről tudunk: Takarékpénztár, a Hitelbank Rt., a kolozsvári érdekeltségő Mezőgazdasági Bank és a Takarékbank fiókintézetei. Az 1948-as államosítás után csupán egyetlenegy pénzintézet, a Román Nemzeti Bank maradt meg. A kisemberek pénzét a Takarékpénztár kezelte megbízhatóan, igaz, kis kamatok mellett. Az 1989-es fordulat után sok fényes, pöffeszkedő pénzintézet jelent meg városunk forgalmas, legszebb helyein, melyek magas kamatokkal kecsegtették a befektetőket. Állami és magán bankok fiókintézeteiről van szó. Már a 70-es évek-lói mőködő Mezőgazdasági Bank mellett fiókintézetet nyitottak a Postabank, a Külkereskedelmi Bank, a Román Kereskedelmi Bank, a Fejlesztési Bank, a Szövetkezeti Bank, a Transilvania Bank, és a kétes hírő Dacia Félix Bank, a Hitelbank valamint a Ion Tiriac Bank. Természetesen tovább folytatja tevékenységét a Nemze-li Bank, az Országos Takarékpénztár és az Önsegélyező Pénztár.

 

Az ipar

 

Zilah ipara gyengén fejlett volt. Adatokkal bizonyítható, hogy 1703-ban az egyik patakon működött egy egyköves vízimalom. A város leltárában 1854-ben már 14 vízimalom, 8 gőzmalom szerepel. Persze, malmok léteztek az említett időpontok előtt is: Báthory Zsigmond jóváhagyásával 1584-ben gyűjtőtó és vízimalom épült a Zilah-patakon, a Pánit felé vezető út mellett. A tó és a malom után beszedett jövedelem a várost illette.

Agyagipar: a város lakosságának szükségletét a város végén 1894-ben épült téglagyár elégítette ki (Első zilahi gőzcserépgyár).

 Az 1936-os adatok szerint a Zilahi Ipari és Kereskedelmi Rt. gyártelepein 1 054 085 téglát és 2 158 335 cserepet termeltek 3 946 602 lej értékben. Ez a zsidó-magyar érdekeltségő vállalat 159 alkalmazottat foglalkoztatott.

1938-ban két tégla- és cserépgyár termelt, melyek a második világháború utánig fontos szerepet töltöttek be a város gazdasági életében. A nyersanyagot a Sarmásról és a vár telki oldalból termelték ki.

Villamosenergia ipar: a polgármesteri hivatal 1905-ben szerződést kötött egy budapesti vállalattal villanytelep építésére és mőködtetésére (az Alszegen a 70-es évekig termelt villanyáramot); 1914-ben 275 égő kapacitással üzemelt. A vezetékek hossza 1934-ben 13,45 km volt. 1938-ban 810 lakást látott el és 203 836 kWh áramot termelt. 1961-től Zilahot is bekötötték az országos villamosenergia hálózatba . Ma önálló villanyszolgáltató vállalata van Zilahnak és a megyének, amely elvált Nagybányától. Jelenleg minden utcája és lakása villamosított.

Húsipar: a mára lebontott közvágóhídat 1898-ban építették a Zilah-patak partján, az Alszegen. Itt 1934-ben 4173 szarvasmarhát, 4131 juhot, 3875 sertést vágtak le.  A jelenlegi nagy vágóhíd Cigányi felé, a gyárnegyedben épült. Mivel 1989 után magáncégek jelentek meg, mára elvesztette egyeduralmát.

Szövetkezetek: az államosítás után a fafeldolgozó ipar indult virágzásnak. Létrejön és állandóan fejlődött a Vörös Csillag Vállalat, amely a legtöbb munkaerőt foglalkoztatta, Bánhidi István igazgató hozzáértésének köszönhetően a város egyik fontos üzemévé nőtte ki magát. Utódja, a Stejarul Rt. gondokkal küszködik, s a bútoriparban 30 éve dolgozó jó szakemberek kerültek az utcára. Több szövetkezet is biztosított megélhetést a zilahiak számára. Elsőnek a Lendület alakult meg, mindenfélével (még kéménysepréssel is) foglalkozott. A Bőrös szövetkezet 1949-ben létesült 286 taggal. A 13 részlegen havonta készítettek 3000 pár lábbelit, 1500 pár bocskort, 50 hámot, és 4000 korbácsot (ostort) (1950). A csizmadiák közül csak húszan maradtak magánműhelyben, a többiek beléptek a szövetkezetbe.

A Május 1. szövetkezet építőipari tevékenységet folytatott, 1950-ben 250 tagja volt, 12 részlegen. Egy másik, az Előre szövetkezet a férfi- és női szabókat tömörí-tette, az 1950-es megalakulásakor 66 tagja volt. Az 1989-es fordulatot megelőzően .1 város gazdasági életében jelentős szerepet játszottak a kisipari termelőszövetkezetek, melyeket a megyei szövetség tömörített. Ilyen típusú szövetkezetek ma is: a Munka, Higiéna, Építő, Meszes, valamint a kereskedelmi tevékenységet folytató Fogyasztási Szövetkezet.

A szövetkezeti mozgalom 1989 után hanyatlóban van, bár továbbra is léteznek az említett szövetkezetek, de komoly anyagi és eladási gondokkal küszködnek. A fiatalabb mesterek saját mőhelyeket nyitottak és nyitnak.

Az 1968-as átrendezéskor Szilágy megye újraalakult, Zilah központtal. Ettől kezdődően Zilahon megkezdődött a nagyméretű  iparosítás, bizonyos hátsó szándékoktól is vezérelve, amelynek következtében a csendes kis vidéki polgári város hangulata és főleg népességi összetétele teljesen megváltozott. Lakossága a 15 645 főről (1968) 71 851-re duzzadt (1996), ami egyrészt komoly infrastrukturális gondokat okoz, másrészt felvegyítette a város lakosságát. Amíg 1971-ben 8 ipari egy ségben folyt termelés, 2781 alkalmazottal, addig 1992-ben 26 nagy termelő egység, létezett melyek alkalmazottainak száma 34 657-re duzzadt.

Olyan hatalmas környezetszennyező gyárakat telepítettek a kishozamú patak kal rendelkező, szűk katlanban elterülő város nyugati részében, mint az öntvény és csapszerelvény gyár, mely több mint 6000 alkalmazottat foglalkoztat. Ide sorolhatjuk az autógumigyárat, a csőgyárat, a szigetelt huzalgyárat, a bútorgyárat, a lenfeldolgozó szövődét, a gyapotfonodát és az építővállalat előregyártott beton elem telepét, az építőipari és szerelő vállalatot. Ezek a grandomániából született gazdasági egységek pénzügyi és gazdasági nehézségekkel küzdenek, aminek következtében jelentősen megnövekedett a munkanélküliek száma. Jelenleg a csőgyár, a kábelgyár, valamint részben a gumiabroncsgyár mőködik zökkenőmenle sen.  A város gazdasági életében az utóbbi időben megjelentek a magánvállalatok is, változatosabbá téve az ipari termékek skáláját. Az elmúlt 6 év leforgása alatt egyesek hatalmas vagyonra tettek szeri, míg a lakosság jelentős része a létminimum  alatt  él. Az 1996 október 31-i adatok szerint Zilah megyei jogú városban  138 részvénytársaság, 277 Kft., 558 családi vállalkozás mőködött. A részvénytársaságok közül 75 állami tőkével, 45 magántőkével, 15 vegyes (román-külföldi) tőkével működik.

A termelésnövekedést a következő adatok bizonyítják: 1979-ben 9,2-szer termeltek többet, mint 1965-ben; az évi termelés dinamikája 59,8% volt 1938-hoz viszonyítva, az ipari termelés növekedésének ritmusa 1976 és 1980 között 24,7%-ot ért el.

 

 

Zilahi iskolák

 

 

Feltevések szerint a város első iskolája 1545 körül jött létre, Szegedi Kis István (1505-1572) reformátor és költő tevékenységének köszönhetően, aki gazdag, eredményes térítő munkát folytatott Tasnádon és az egész Szilágyságban. Valószínő, hogy az írásismeret még korábbi, hiszen a dokumentumokban gyakran előfordul a Literatus=Deák név. Egy 1571. július 31-én megjelent okmányban, amely a bíró, esküdtek és tanácsosok választására vonatkozik, szerepel név szerint a város jegyzője, Petrus Literatus. A literatus jelző alapján feltételezhetjük, hogy az említett személy tudott írni, olvasni, okmányokat szerkeszteni, amely ismeretek feltétlenül szükségesek voltak e hivatal betöltéséhez. Az sem kizárt, hogy az illető oktatói tevékenységet is folytatott. Ez utalhat egy mőködő plébániai iskola létezésére. Egy 1576-ból származó adat szerint Zilahi János literatus ajándékképpen kap két szőlőt.

Egy másik adat 1596-ból való, amelyben Zilahi Márton deák említtetik. Gyalu vára 1609-ból származó urbáriumának névsorában szereplő 143 jobbágy közül kettő viseli az íródeák (literatus) rangot Zilahon, akik szerzett tudásuknak megfelelő szellemi munkát folytattak. Az 1616-1660 közötti időszakban a helységben mőködött egy latin nyelvő iskola Keresztszegi Hermán István papsága alatt. Ennek az iskolának a protocollumai csak 1646-tól kezdődnek (ezt a dátumot tartják a zilahi kollégium megalakulása évének). Az iskola 1646-ból származó pecsétnyomóján ez áll: Sigil Gimnasii Refor Zilahiensis - 1646. Az iskola patrónusai és támogatói 1649-tól kezdődően ismeretesek. Közülük hét a város lakosa, de olyan illusztris név is szerepel közöttük, mint Apafi Mihály erdélyi fejedelem, aki elren-delte, hogy a zilahi tanítónak 50 forintot fizessenek évente a Kolozsváron begyőlt harmincadból. A fejedelem halála után ez az anyagi támogatás megszűnt, és a tanítót ezután a helybeli református egyház fizette. A fennmaradt iratokból kitűnik, hogy az iskola fokozatosan alakult ki, szerveződött és fejlődött. Már az 1646-os évtől kezdődően megjelennek a rektorok, a tanítók és a tanulók nevei is. Az iskola a reformáció hatására fejlődött népiskolából kollégiummá, amely már 1646-ban rendelkezett a  nyolc elemi osztály utáni két felsős, poetica classis osztállyal is. Az Iskola alapítói között említik Varga Pál Györgyöt és nejét, valamint Éltető Katát. Az Iskola végzettjei tanulmányaikat Kolozsváron vagy Nagyenyeden folytathatták tovább. A poetica classis tanulói a kisebb diákokat tanították. 16416- 1741 között 335 tanuló végezte el tanulmányait a  zilahi gimnáziumban.

Az iskola első otthona 1679- ben Apafi Mihály támogatásával épült, az alszegit 1715-ben építtette Zoványi György lelkész. Ebben az épületben később leányiskola mőködött. 1821-ben az iskola átköltözött egy központi új épületbe, amelyet később, 1902-ben lebontottak, hogy felépítsék az új, ma is álló Kollégiumot. Az iskolát az ún. rektor vezette. Az első feljegyzett rektor Vári István volt. A rektort három évre választották. 1646-1741 közötti időszakból 28 rektort említenek. Az iskola rendszabály alapján mőködött, amelyet 1676-ban megújítottak, kibővítettek. A rektorokat a kolozsvári főiskoláról hívták meg, az egyház fizette saját alapjaiból vagy adományokból. Felsőbb fóruma az egyházmegyei gyűlés (Synodus) volt, a felügyeletet a Domesticum consistorium gyakorolta. 1680-tól az iskola vagyonát  elkülönítették az egyháztól. A tanárok fizetését az egyház híveinek hozzájárulásával biztosították. Mindegyik tanuló köteles volt adni: egy-két veder bort, az özvegyek gyermekei csak hat kupa mustot. Az egyház tartotta fenn a két felső osz tályt is, de tulajdonképpen hozzájárult az egész város. A Kalandosok alapsza bályzatában szerepel az a kötelezettség, hogy a lakosok biztosítják a tanulók élelmezesét. Az iskola segélyezésére 1841-ben Közép-Szolnok megye főispánja, Wesselényi Ferenc és felesége, Rhédei Zsuzsanna létesítettek egy 500 forintos alapíl ványt a tanárok fizetésének megjavítására. A megye más nemesei is adományoz, tak az iskola javára, közülük kitőnik Olaszteleki Kolumbán János 2000 magyar forintos alapítványa.

A Consistorium 1762-ben a következő határozatot hozta: minden vidéki gyermek köteles fizetni 2 véka búzát és 34 dénárt amellett, amit a preceptoroknak  fizettek. 1772-ben aztán elhatározta, hogy eledellel eltart 8 felsős diákot, öltözettel ellát 12 tógátus diákot, a többiek számára pedig fizet 20 magyar forintot a Kolumbán-alapítványból. 1799-ben az egyház elhatározza, hogy létesít egy állandó tanári állást. A fizetése évente 700-800 veder bor és 15 magyar forint, a három felső osztály után 2 véka búza minden hónapban és 6 forint fára. 1646-1800 között 52 rektor tanított az iskolában, és ebben az időszakban 783 diák tanult az iskola falai között. Hírneves első tanár Gyarmati Sámuel volt, aki 1799-tól tíz éven keresztül tanított az iskolában, bár előzőleg meghívták a Közép-Szolnok megyei főorvosi állásra, amit visszautasított. Oktatói munkájában két rektor támogatta. Az iskola egy másik neves tanára Salamon József, akinek tevékenysége alatt (1815-1830) nemcsak az új iskolaépület készült el, hanem átdolgozta és megújította a tanítási rendszert is, pontosította a különböző osztályok tantervét. A második állandó tanári állást Hiri Ferenc igazgatósága alatt létesítették 1832-ben. Wesselényi Miklós főgondnoksága idején az iskolát függetlenítették az egyháztól. Családjával együtt alapítványt hozott létre a két állandó tanár fizetésének biztosítása érdekében. Ettől kezdve az iskola tevékenységének ellenőrzését a Főconsistorium által megválasztott két inspektor végezte, akiket munkájukban az iskola tanárai segítettek. 1800-1848 között 725 diákot oktattak az iskola falai között. A forradalom évében az iskola tanulóinak létszáma hatvan tógátus diák, a többi osztályban közel négyszázan tanultak. Ebben az évben tanított az iskolában Sámi László, akit Kossuth köréhez tartozása miatt később felfüggesztenek, majd Kolozsvárra költözik. A szabadságharcban való részvételéért és az uralkodó iránti kevésbé lojális magatartása miatt az iskolát két évre bezárták, a tanárokat pedig felfüggesztették. Ilyen okból a hatóságok később is csupán három erdélyi gimnázium működését engedélyezték, de a zilahi is mőködött, mivel az egyház magánintézményének tekintették. Ezért a végzős diákok nem kaptak bizonyítványt, csak miután vizsgáztak egy hivatalosan elismert gimnáziumban. Tehát az iskola újra a református egyház fennhatósága alá került.

Ahhoz, hogy a zilahi felekezeti gimnázium jelentőségét és tevékenységét értékelni tudjuk, bele kell tekintenünk az iskola és a tanórák tervezési módjába. Az oktatás három szinten folyt: I. elemi tanoda 4 osztállyal; II. közép-tanoda 6 osztállyal; III. a felső-tanoda két filozófiai osztállyal. Az 1868-1869-es tanévben a felső-tanodának 27, a közép-tanodának 149, az eleminek pedig 230 tanulója volt, azaz az iskola tanulóinak összlétszáma 406. Ekkor az iskolában 5 rendes tanár, 2 segédtanár, 9 köztanító, 10 énektanító oktatott. Már működött az iskolai könyvtár, a természetrajzi szertár, valamint a tápintézet (alumnium). Ezt a szervezési módot 1863-tól újra alkalmazták az 1848-as forradalom előtti alapján. 1851-től 1863-ig az osztrák hatóságok által előírt gimnáziumi rendszer szerint mőködött az iskola. A szervezést az Organisations-Entwurf alapján oldották meg, három elemi és hal gimnáziumi osztályra osztva a tanítást. A kiegyezés és 1882 között a beírt tanulók száma 1819, amelynek 96,34%-a magyar, 1,46%-a román, 2,11%-a német és más nemzetiségő. Felekezet szerint: 78,36% református, 1,13% lutheránus, 0,9% unitárius, 13,73% római katolikus, 0,96% görög katolikus, 0,50% görögkeleti, 4,40% zsidó. 1873-1874-től kezdődően, miután megalakult a Polgári Iskola, a gimnázium nem mőködött minden osztállyal. Az I-IV. osztályos tanulók fokozatosan átmen-lek az új iskolába, 9 év leforgása alatt mintegy 1097 tanuló. Az iskola 1646-1918 közötti hosszú időszakban többször profilt és alapszabályzatot változtatott. Ebből az iskolából a társadalom fejlődésével és a népesség szaporodásával több elemi, közép- és szakmai iskola vált ki. 1923 szeptemberében nagy csapás érte az iskolái, amikor megvonták nyilvánossági jogát, ami azt jelentette, hogy a növendékeknek más iskolában kellett vizsgázniuk, és csak magániskolaként mőködhetett. Az 1929-30-as iskolai évben, Végh Samu igazgatósága idején a volt diák, Iuliu Maniu közbenjárására az iskola visszakapta nyilvánossági jogát. Ez az állapot egészen 1448 augusztusáig állott fenn, amikor államosították a több mint 300 éves zilahi ősi iskolát is. Az épület és a színvonal maradt, de Isten szava távozott az intézetből. 1949. szeptember 1-től indult a Kollégiumon belül egy magyar nyelvő tanitóképző, ami 1955-ben megszűnt és az utolsó osztályt Nagyenyedre költöztették. A Kollégium 1953 és 1965 között egykori híres diákja - Ady Endre - nevét viselte. I cseppet sem könnyő korszakban vezetői: Szász Árpád (1939-1949), Moldován János (1949-1953); Székely László (1953-1960); Fárcas Vasile (1960-1970). 1958-tól  1997-ig (három év kieséssel: 1978-1981 Moldován Erzsébet) Szilágyi Gyula, majd Faluvégi Ervin az aligazgató.

Az 1989-es fordulat idején már csak egy magyar nyelvű osztály maradt  emléknek. 1991-ben beinditottunk egy református kollégiumot, amely, sajnos, az elmúlt években az I. sz. ipari gimnázium tantermeiben nem tudta a régi Wesselényi Kollégium tekintélyét, szellemiségét megközelíteni, visszaállítani. Jelenleg Zilahon magyar nyelvű oktatás folyik négy elemi iskola tagozatán, középfokú oktatás az Elméleti Gimnnáziumban matematika-fizika és biológia-kémia szakon, a Tanítóképzőben, humán és pedagógia szakon, míg az említett Református Gimnáziumban matematika-fizika és humán szakon.

 

A Református Kollégiumon kívül a városban a következő iskolák működtek:

 

a)      A Kraszna utcai Állami Elemi Iskola. Nem tudjuk mikor alakult, de ismeretes, hogy 1827-ben a Kalandos Szövetség a Kraszna utcában elhatározta leányiskola létesítését a fiúké mellett. 1836-ban a tagozatok külön mőködtek. 1871-ben a református egyház átadta a városnak, majd 1893-ban az állam vette át.

b)      A Fazakas utcai elemi iskola. 1873-ban létesült és működött majdnem napjainkig. Az utóbbi időkben csak I-IV. osztályos iskola volt, főleg a Nagy utcai, Bánom utcai és Fazakas utcai magyar gyerekek tanultak benne.

c)      A római katolikus elemi iskola. A római katolikus egyház jogának visszaállításával (1751)megkezdődött a katolikus népiskola megszervezése is. 1830-ban a kántori házban indult a tanítás, 1843-ban egy kántortanító vezetésével új épületet kapott az iskola, 1895-ben 45 tanulója volt az elemi iskolának.

d)     A Temető utcai református elemi iskola, amely 1948-ig mőködött, a legnépesebb elemije Zilahnak. Utolsó igazgatója Szőcs Sándor volt, ma állami óvodamőködik benne.

e)      A Tanítóképző. Az állami tanítóképzés 1870-ben létesült azzal a céllal, hogy nevelőket készítsen fel az elemi osztályok számára. Az 1870. szeptember 19-én tartott igazgatói győlés határozata értelmében felvételit nyertek a hároméves tanítói képzésre a 15. életévüket betöltött tanulók, illetve az egyéves tanítóképzésre a 20. életévüket betöltött ifjak.

A beiskolázás megkönnyítése érdekében a tanulókalacsony házbért fizettek, kosztolási költségeik alacsonyak voltak, a szegény sorsúak ingyenes ellátásban részesültek, a kiemelkedő tanulókat pedig ösztöndíjjal jutalmazták. Az iskola megnyitója 1870. október 15-én volt. Első igazgatója, Faluvégi Albert, 1892. július 1-jéig vezette az iskolát. Az iskolának 13 rendes tanáravolt, akik közül két román nyelvet tanító tanárt is megemlíthetünk, Trifu Gavrilt és Rusu Victort.

Az iskolát 22 évi mőködés után, 1892. július l-jén átköltöztették Temesvárra. 19 évfolyam végzett az iskolában. Az elsőn 40 tanuló végzett, akik közül 29 tanítói diplomát nyert. Az iskola keretében már 1872-73. tanévben megalakult a román növendékek egylete, később a Gheorghe Lazaru irodalmi kör, amelynek az 1876- 77-es tanévben 28 tagja volt, közülük 18 román, 7 magyar, 2 zsidó és 1 lengyel anyanyelvő diák. Az iskola működésének második periódusa 1913 és 1919 közé esik, Monos Kovács Béla igazgatósága alatt. Ekkor már gyakorló iskolát is létrehoztak mellette. A harmadik periódusban, 1919. szept. 2-tól román nyelvő iskolává alakul hatéves képzéssel és működik 1930 -ig, amikor átköltöztetik, egyesitve  a szatmári képzővel, Nagykárolyba.  Ekkor a volt Állami Elemi Iskola épületébén működött, a Református Kollégium mellett. 1946- tól előbb magyar nyelvű óvónőképzés  indul  meg a  városban, majd tanítóképzés is folyik 1955-ig amikor az iskolái újból elköltöztetik Nagyenyedre.  1969-től kezdődően új iskolaépületet építenek az Óvónő- és Tanítóképző részére, ahol a román nyelvő képzés kereté-ben a magyar nyelv fakultatív tanításával megpróbálnak janicsárokat kiképezni a magyar tanítói szükséglet fedezésére, szerencsére sikertelenül. Az 1990-es tanév-lói kezdve a Gheorghe Sincai Tanítóképző keretében magyar nyelvű osztályokat hoznak létre, biztosítva ezáltal mind a tanító- mind az óvónőképzést. Ennek az iskolának előbb egy hároméves posztliceális (gimnázium utáni) osztálya végzett 31 abszolvenssel, 1995-96 folyamán pedig két gimnáziumi osztály 57 tanulója szerezte meg a szakképesítést. A tanítóképzés mindvégig szem előtt tartotta a népességi arányból származó szükségleteket. Az első periódusban a tanulók 70%-a magyar, 25 %-a román volt.

A 19. század második felétől kezdődően hosszabb-rövidebb időszak alatt más iskolák is mőködtek. Egyike ezeknek az Állami Elemi Iskola, amely 1871-ben alakult a zilahi református egyház és a város között létrejött szerződés alapján, miután az előbbi átadta iskoláját a városnak. Az iskola így községi jellegővé lett, ami aztán 1893-ban állami kezelésbe került. A század végén a Református Főgimnázi uni szomszédságában felépítették az iskola központi épületét (ma ez az Elméleti (limnázium használatában van), 12 tanteremmel. Az iskola 1918-ig 15 tanerővel működött. A háborút követően 2 évig szünetelt a tanítás, s csak az 1921-es tanév lől kezdődően kezdte újra működését, román és magyar tagozattal. A román tagozaton két tanító tanított, míg a magyaron négy. Az 1921-1922-es tanévben 110 román és 212 magyar gyerek járt iskolába; 1927-28-ban a román tagozat öt tan erője 186 gyereket, a magyar tagozat 3 tanítója 93 tanulót oktatott.

1873-ban alakult meg a Polgári Fiúiskola mint államilag segélyezett községi tanintézet; 1874-ben egy társulati kereskedő tanonciskola, 1883-ban állami leány iskola nyitotta meg kapuit s ez utóbbi tíz évi mőködés után átalakult polgári le ányiskolává. A tanoncképzést az 1884-ben alapított iparos iskolában végezték. Az első kisdedóvó 1843. január 30-án nyitotta meg kapuit bérelt helyiségben, az ország 40. óvodájaként. Alapítója báró Wesselényi Miklós, a város és a céhek. Első Óvóbácsija Kovács László. A szabadságharc után megszűnt, és csak 1874-ben a tanítóképző tanári kara indította meg a mozgalmat egy kisdedóvó egyesület létesitése érdekében, illetve egy kisdedóvó intézet felállítása ügyében. E mozgalmat siker koronázta, hiszen 1876. április 9-én megalakult az egyesület, és 1883. július 5 én megnyílt a kisdedóvó, Mámé Vilma óvónő vezetésével. Új óvoda épületei ll építettek a Temető utcában, melyet 1891. november 15-én adtak át. A város gon dozásában mintaóvoda létesült 1892. szeptember 1-től. Azóta az óvodai oktatás  folyamatosnak mondható.

Hogy valós képet nyerjünk az iskola szerepéről a város életében felhasználunk egy 1930-as kimutatást, mely szerint: Zilahon általános iskolai végzettsége 4115 személynek volt, középfokú képesítéssel 1646, szakiskolával 161 polgár rendelkezett. Az egyetemet és főiskolát végzettek száma 146 volt; magánúton 50-en kaptak képesítést, az analfabéták száma 1098, míg 18-an nem vallották be iskolai végzettségüket.

A háború után, 1950 ben Zilahon 1  román tannyelvő elméleti gimnázium, ennek   megfelelő magyar tannyelvű iskola, 1 tanítóképző, l pénzügyi szakközépiskola, valamint 1 vegyes szakiskola román és magyar tagozattal mőködött. Az általános iskolák száma 8, az óvodáké 6, a bölcsődéké 1.

Az iskolahálózat fejlődését a következő adatok bizonyítják: az 1970-71-es tanévben a beiskolázott gyermekek száma 609 óvodás, 4266 tanuló, ebből 670 az Elméleti, 142 az Ipari Gimnáziumban, 328 a Tanítóképzőben tanult, szakiskolás diákok száma 612,149 a Tanítóképző Főiskola látogatóinak száma. A gazdaság- és népességpolitika következtében 1968 után a város lakóinak száma felduzzadt, amely szükségessé tette a tanintézetek számának növelését. A városban és a hozzátartozó területeken 1996-ban működik: 15 óvoda, 8 általános iskola, 7 elméleti és szakközépiskola, 2 technikum, ahol 2775 gyereket az óvodában, 10 813-at az elemi iskolákban, 5429-et középiskolában, 270-et a technikumokban oktatnak. A városban mőködik egy speciális kisegítő iskola is.

Magyar tagozatú évfolyamok és osztályok mőködnek 6 óvodában, 5 általános iskolában (összesen 67 osztályban), 3 líceumban (25 osztályban), amelyek közül a Református Kollégium önállóan anyanyelvő. A magyar gyerekek létszáma az óvodákban 430, az I-IV. osztályban 777, az V-VIII. osztályban 728, a gimnáziumi osztályokban 686. A magyar óvónők száma 24, a tanítók száma 36, a magyar tanerők száma pedig 82.

 

 

Köztéri szobrok

 

 Műalkotás aránylag kevés található Zilah területén. A régebbiek közül néhány már az enyészeté lett. Az 1989-es fordulat után szoborállítási hóbort lett úrrá nálunk is, sokszor a minőség és a művészeti érték rovására. Megrendelők főleg a zilahi iskolák voltak. Régebbről áll Ady Endre és Octavian Goga mellszobra a volt Református Wesselényi Kollégium előtt.

Szikszai Lajos fehér márvány mellszobra a régi kórház parkjában állt, köszönet jeléül, mivel a kórházat az ő kezdeményezésére építették, amikor Szilágy vármegye alispánja volt. Eltávolították.

Töhötöm emlékműve a magyarok bejövetelét jelképezte a Szilágyság területére. Piramis alakú fehér márvány obeliszk volt, felsőrészét turulmadár díszítette, a négyszögő szürke gránit talapzatot fém lókoponyák és csontok ékesítették (az ómagyar sírok tipikus kellékei). A homlokzat reliefje a magyar sereg megérkezését mutatta be Tuhutum vezetésével. Oldalán rovásírás volt. Az alkotója Fadrusz János. A régi törvényszék előtti Szikszai-parkban, a volt megyeháza mögött állott, és ugyancsak 1902. szeptember 18-án leplezték le. Ez sem létezik. A törvényszék épületével együtt lebontották, mert állítólag sértette a románok nemzeti büszkeségét.

Wesselényi Miklós nagyméretű bronzszobra szürke gránitból készült talapzattal, melyet fehér márványlapokkal vontak be. A zsibói báró Wesselényi Miklósi mutatja be mini demokrata hőbérurat, jellegzetes magyaros főnemesi öltözetben. Bal kezét biztatólag, atyailag egy jobbágy vállára helyezi. A kettejük közötti lelki kapcsolat, melyet a  művész  páratlanul érzékeltet, a jobbágyfelszabadítás nagy tényét  jelképezi, melyért Wesselényi  sokat harcolt. A szobor főtéri felavatására  1902. szeptember 18-án került sor dagályos hazafiaskodó fráziskollekciók kíséretében, fél Erdély és Kelet-Tiszántúl jelenlétében. Az akkori zilahiak sem tudhatták még, hogy az az ércszobor, melyre annyit áldoztak, milyen megalázó kálváriának néz majd elébe az impériumváltozások során: leszedik talapzatáról, bivalyokkal a börtön épületéig húzatják, ahol ráfalazták az egyik cella ajtaját. A bécsi döntés után előhozták, s még magasabbra helyezték. Aztán újabb háború, megint más rendszer, mely a szobrot osztályellenesnek minősíti. Hatalmas deszkaketrecet ácsolnak köré, melyet veresre mázolnak, majd éveken át ide függesztik ki a kulákok listáját, máskor meg harcias karikatúrákat, Titót, kezében a véres bárddal. Hogy aztán ez a Fadrusz-emlék az 1968-ban Zilahra szakadt felfordulást miként úszta meg, azt csak mi tudjuk, akik itt élünk, s még az 1996-os választások előtt is óva féltettük a főtér erőltetett, tendenciózus átrendezési tervei miatt.

A református temető  Kossuth utcai bejáratánál piramis alakú egyszerű  fehér márványobeliszk városunk néhai nagy költője, Zilahi Kis Károly emlékét idézi, ki messze hirdette szülőföldünk szépségét és tekintélyét.

A Köztársaság, volt Király utca 25. szám alatti ház falán, amely közel épült a helyhez, ahol Zoványi György református lelkész lakása állott, emléktábla hirdeti, hogy itt szállt meg XII. Károly svéd király, Svédország felé utaztában. Jelenleg államosított ház, utolsó tulajdonosa a Szabó család volt.

Az Ady Endre-emléktábla (1918. December 1., volt Kraszna utca 45) román és magyar nyelvő felirata emlékeztet rá, hogy diák korában 1892-1896 között ebben a házban lakott Ady Endre, a nagy magyar forradalmár költő.

A főtéri artézi kút monumentális építkezés, a múlt század végétől használják. Kör alakú, medencével a fel nem használt víz gyűjtésére, középen talapzaton kővirágdísz. A kör szélén 4 angyalka locsolóval a kezében osztogatja az állandóan csorgó tiszta friss artézi vizet. Ismeretlen művész alkotása. Sajnos a közelmúltban a műemléket megcsonkították, levágták az angyalkák szárnyait, a medencét is átalakították.

A volt Wesselényi Kollégium a háború után Ady Endre nevét viselte hosszabb ideig, a költő születésének 80. évfordulóján, 1957-ben leplezték le szobrát a kollégium előtti kertecskében, alkotója Balaskó Nándor kolozsvári szobrász, az iskola volt növendéke.

A református templom épülete csak 90 éves, a tornya városunk legrégibb építménye, így műemléknek számít. A zilahi református templom a legszebb és legnagyobbak közé sorolható, talán éppen a legnagyobb Erdélyben. A főtér délnyugati sarkán, modern épületek és a régi vármegyeháza (ma polgármesteri hivatal) szomszédságában található a zilahi főgimnázium épülete, amely alapkövét 1902.szeptember 19-én tették le, a terv Baumgarten Sándor, a homlokzatdísz Lechner Ódon budapesti építész munkája; benne működött a Zilahi Református Wesselényi Kollégium. Kár, hogy a 60-as években hivatalos műemlékrombolók megfosztották díszeitől az elegáns épületet.

Zilahi református lelkészek a 20. században: Kádár Géza 1899-1936, Mezei Mihály 1937-1939, Köblös Endre 1941-1970, Kalló Gyula 1941-1945, Nagy Ernő 1940-1941, id. Adorján Kálmán, először 1972-1978, Székely István 1980-1990, id. Adorján Kálmán, másodszor 1990-tól, ifj. Adorján Kálmán, Forró László 1996-tól a ligeti gyülekezet lelkésze, templomuk alapkövét 1996. december 7-én tették le.

A zilahi római katolikus egyház plébánosai (Fekete József esperes plébános kimutatása alapján): Csaponyi Ignác (1882-1917), Peszeki Ferenc (1917-1940), Varjú Benő (1940-1947), Török László (1947-1951), Bodnár János (1951-1954), Orbán Péter (1954-1969), Szőcs Sándor (1969-1978), Budai Ernő (1978-1980), Kór Balázs (1980-1988), Fekete József (1988-1996), Schek László (1996-).

A görög katolikus katedrális alapkövét 1930. július 30-án tették le, a tervet a váradi Antonin Salerbach készítette, a kolozsvári Rátz és Attl cég vitelezte ki. A belső festés Herceg Ferenc máramarosi festő, a szentély Keresztesi S. tasnádi szobrász  műve. A kristálycsillárt a kolozsvári Fischer cég készítette. Mária mennybemenetele névre szentelték 1934. szeptember 9-én.

 

Kulturális élet

 

A város kulturális életével kapcsolatban kevés adatunk van, mert a kutatók és történészek nem nagyon foglalkoztak vele. Zilah, sajnos, nem egyetemi központ, és színházzal sem rendelkezik. A múlt század végén, 1895-ben próbálkoztak színház létesítésével, de nem tudták megvalósítani. A Vigadóban megfelelő terem is létezett. A színházi előadásokon zilahi mőkedvelők mutatkoztak be, vagy más város színtársulatai adtak elő színdarabokat. A helyzet ma sem rózsásabb, bár megvan a református egyház által építtetett Kálvineum, amelyet a második világháború nyomorúságos éveiben a hívek adományából építettek a Király utcában. Sürgősségi kormányrendelettel 1999-ben visszakapta az egyház jogilag, gyakorlatban még nem. A 70-es 80-as években épült a szakszervezeti mővelődési ház és az Ifjúsági Klub. Előadásokat főleg a szatmári társulat tart, de jönnek Kolozsvárról, Váradról, Tordáról, Marosvásárhelyről, Szentgyörgyről és Bukarestből is. Kár, hogy a Vigadó báltermét, melynek mennyezetét állítólag Lotz Károly szép freskója díszíti, ma bingó-játékbarlangként használják, ami a festmény megrongálódásához, elhomályosodásához fog vezetni.

Mozit mindjárt a század elején létesítettek a városban, a Wesselényi Kollégium épületében Uránia néven. A két világháború között egy mozi működött 241 férőhellyel, amelyet 1934-ben láttak el hangos film közvetítésére alkalmas felszereléssel. A közelmúltig három mozija volt a városnak, ma - számos videotéka versenyei állva - az 1970-es évekbeli épült Skála mozi modern termében vetítenek filmet, egyre apadó közönség előtt. A televízió, a videózás és a pénztelenség nálunk is érezteti hatását.

Zilah jelenlegi zenei életének kellemes színfoltot adnak a nagy számban tevékenykedő kórusok: Baptista Egyház vegyeskara (Pápai Lajos Oláh), a Katolikus Egyház Rorate vegyeskara (Kővári László), Református Egyház őszirózsa vegyeskara (id. Adorján Kálmánné), a Református Egyház Szegedi Kis István Ifjúsági vegyeskara (Gáspár Attila), a Református Wesselényi Kollégium vegyeskara (Csillag Mária). Külföldi turnékon, Lengyelországban és Magyarországon is sikerrel szerepelt a tanítóképzősök Wesselényi Leánykórusa (Gáspár Enikő).

Állandó jellegű kulturális-művészeti rendezvényeink a nemzetközi kórusfesztivál, a női táncfesztivál, a nemzetközi szatíra- és humorfesztivál.

A Gáspár Attila rendezte Zilahi Nemzetiségi Fesztivál fénypontja az egyházi zeneszerzői verseny eredményhirdetése. A díjakat nemzetközileg elismert zenetudósokból álló zsűri ítéli oda a vegyeskarok két, az egynemű kórusok, valamint az  orgonakíséretes dalok kategóriáiban. Például az V., 1996-ban kiírt zeneszerzői verseny díjazottjai: Lászlóffy Zsolt, Kolozsvár, vegyeskar I, kategória: II. díj Nogrády Péter, Budaörs, III. R. Szabó István - Budapest; a vegyeskar második kategóriájában díjazottak: I. Mátyás Levente Balassagyarmatról, II. Markovics Judil Budapestről és III. Murár Éva Marosvásárhelyről. Az egynemű karok kategóriájában Mátyás Levente Balassagyarmatról kapott I. díjat, az organakíséretes dalok kategóriájának pedig III. díjazottja Horváth Lóránd, Torontó.

A város kulturális életében jelentős szerepet tölt be a két részleggel rendelkező Történelmi és Művészeti Múzeum a volt Piac utcában, mely tevékenysége által jelentős szerepet vállal a kultúra és művelődés terjesztésében. Csak 1996-ban tucatnyi vándorkiállítást, öt tudományos szimpóziumot rendezett, komoly külföldi és hazai   szakemberek  részvételével.  Ugyancsak jelentős  a  Nagy  utcai  (Dózsa György) elején található Ioan Sima-képtár a művész festményeinek és szobrainak tárlatával, valamint érdekes-értékes lepkegyőjteményével, amit Takács Albert jo g.isz közgazdász győjtött egy életen át, és adományozott Zilah közösségének Kár, hogy nevét még kiírásra sem méltatják győjteménye fölé. Az itt rendezett kiállítások alkalmával kisebb zenei rendezvényeket és irodalmi esteket is tartanak Korunkban a város életéből hiányzik a kaszinó, a vigadó, felszámolták a söl kérlel, tönkrement a Népkert, bár mindezek Zilahhoz tartoztak, és a mai társasági életből mini színfoltok hiányoznak. Ennek ellenére bizakodóan tekintünk a jövő ele, hiszen olyan közéleti intézményeket hoztunk létre, mint az EMKE-ház, a Szilágy Társaság székháza,   1990-től  újraindult hetilapként a Szilágyság, Guguc, Maxi- Mix, Szia Magazin néven különböző diáklapok láttak napvilágot. Hagyományossá váltak  az Anna-bálok, szüreti és farsangi mulatságok. A tanuló ifjúság összefogásai az ifjúsági szervezetek rendezésében szórakoztató estek, író olvasó találkozók, szavalóversenyek, irodalmi kör biztosítja.

A város területén a  közmővelődést szolgálják: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE), a fiatalok Ökokrízis Környezetvédő Egyesülete, a Szilágy Társaság, a Wesselényi Társaság, a Gibic, a zilahi amatőr színjátszó társulat (elnök: Meszesi Lajos). Társadalmi és érdekvédelmi szervezeteink a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) városi és megyei szervezete, a Magyar Demokrata Ifjúsági Szervezet (MADISZ), a református egyház mellett mőködő Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE), a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezete (RMPSZ). Interetnikai a Silvania nemkormányzati, apolitikus szervezet, egészségügyi és román-magyar közeledést szolgáló programmal.

Zilah kulturális személyiségei közül néhányat említünk, akik vagy a város szülötttei vagy itt tevékenykedve hozzájárultak városunk kulturális életének és hírnevének emeléséhez. Bővebben csak azokkal foglalkozunk, akikről nem esik szó egyebütt.

Zoványi P. György (1666-1758) református lelkész és 29 éven át debreceni püspök. Megszervezte a kálvinisták ellenállási mozgalmát a rekatolizáció ellen és a Habsburgokkal szembeni ellenállást a városban. Személyes lélekjelenlétével, megmentette a református templomot, és a zilahi belviszályok idején megakadályozta a vérontást a polgárok és a nemesek között. Kezdetben a fejedelmi udvar lelkésze volt. 1700-ban Szilágysomlyón mőködik, 1705 és 1710 között tábori lelkész II. Rákóczi Ferenc hadseregében. 1712-ben jött Zilahra, több egyházi értekezéseket ír, kiadja a Zoványi Kánonokat (az 1629-1715 között tartott zsinatok végzéseit), és más teológiai mőveket.

Salamon József (Zilah, 1790-1871). Tanulmányait szülővárosában és Enyeden végezte, ahol Körösi Csoma Sándor iskolatársa volt. 1814-1815 között egyetemet látogatott Göttingában. Zilahon 1815 és 1830 között tanárkodott, aztán a teológia tanára lett Kolozsváron. 1837-ben a göttingai egyetem a teológia doktorává avatta. 1856-ban a református iskolák tanfelügyelője lett, és 1866-ban kinevezték a zilahi iskola élére mint helyettes gondnokot. Az övezetese alatt fejezték be 1830-ban az iskola új épületét. Jó szervező és lokálpatrióta, a Kollégium könyvtárának is alapítója, amely ma a zilahi Tanítók Házának dokumentációs részlege. Salamon József 1815-ben felhívást intézett a vármegyei értelmiséghez egy erős és gazdagon felszerelt iskolai könyvtár létesítésére. Eredmény: a könyvtárnak 1948-ban 30 000 kötete volt. A legrégibb:

Platyne de vitis maxi ponti História pcriocundc: Diligen-ter re cognita: et nunc tantutn integre impressa...

etc.Velence, 1518. Legértékesebb egy unikátum: Comenius, Amos tanús Lingvae Latináé reserata aurea. Gyulafehérvár kb. 1647. Ezek melletl van még több mint száz régi magyar (1711 előtti), illetve régi román (1830 előtti) nyomtatványa.

Borbély Sámuel tanár, a Polgári Iskola igazgatója Zilahon L 870-ben. A Szilágy című újság szerkesztője, újságíró. Több írása szól az 1848-as forradalomról. Ő azok közé tartozott, akik utoljára találkoztak Avram Iancuval, akitől kapott egy kéziratot, Iancu életrajzát és személyes dolgokat.

Bíró Lajos (Tasnád, 1856 1931) Zilahon tanult zoológus, 1895-1902 között egy expedícióval  Új-Guineában volt, Bismarck- és a Fench szigeten, Jáva szigetén és Ausztráliában. A gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta, és ennek a múzeumnak lett a munkatársa. Gazdag tudományos tevékenységet fejtett ki. 143l-ben halt meg Budapesten.

Szikszai Lajos (Szilágysámson, 1825. november 25.-1897. augusztus 31., Zilah). Kisnemesi családban született. Zilahon 1840-ben avatták diákká, majd 1846-ban Nagyszebenben németül tanult. Az 1848-as forradalomban való részvétele miatt (honvédszázados volt) Olmützben közkatonának sorozták be. 1862-ben ügyvéd lesz és Zilah legkeresettebb jogásza, 1875-ben országgyűlési képviselő. Az ő érdeme, hogy 1876-ban Zilah lett Szilágy vármegye székhelye, amelynek alispánja volt 1883-tól, 1889-ben királyi tanácsosi címet kapott. Ott található a neve minden közművelődési, jótékonysági, egyházi és iskolai mozgalomban. Az ő buzgólkodásának eredménye: a vasutak megépítése (Zilah-Dés), a vármegyei kórház, melynek kertjében 1904. november 6-án avatták fel mellszobrát (Berger János mőve), a Wesselényi-szobor és a Tuhutum (Pogány-oltár) emlékmő (a Turulmadár éppen a Szikszai Lajosról elnevezett parkban állt a vármegyeháza mögött). Szorgalmas gyűjtője volt az okleveleknek, régészeti tárgyaknak, érméknek, amelyekből hatalmas győjtemény maradt hátra. Tudományos és irodalmi alkotásait a Szilágy folyóiratban jelentette meg. Hadadi Báró Wesselényi Miklós emléke címő emlékbeszéde füzet formájában nyomtatásban jelent meg 1884-ben Budapesten.

 (Részlet  KOVÁCS KURUC JÁNOS a „Szilágysági magyarok” c. könyvéből)

 

Normal 0 false false false EN-US X-NONE X-NONE